Így akarja eltörölni a múltat az Iszlám Állam
2015. március 12. 18:32
Korábban
Nimrúd, az asszírok egykori fővárosa
A Hatra ledózerolása előtti napokban (bár lehet, hogy párhuzamosan zajlott a két pusztítás), március 5. körül az Iszlám Állam fegyveresei elkezdték megsemmisíteni az ellenőrzésük alatt lévő, észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait. Az UNESCO elítélte és egyenesen "háborús bűntettnek" minősítette a dúlást.
Nimrúd, az időszámításunk előtti 13. századból származó asszír régészeti hely a Tigris folyó bal partján, Moszultól 30 kilométerre délre fekszik. Asszíria második fővárosát I. Sulmánu-asarídu király (i. e. 1273-1244) tette birodalma központjává. Nevezetességei között található a Ninurta templom, az északnyugati palota, a délnyugati palota, a Szargon palota és a zikkurát. Az ókori lépcsős torony ma egy kúp alakú domb, romjainak magassága eléri a 17 métert.
Az ősi mezopotámiai civilizációról kialakult képünket a francia származású angol utazó, Austen Henry Layard kutatásának köszönhetjük, aki az 1840-es években folytatott ásatásokat a mai Irak területén. Layard eltökélt volt, hogy valóra váltsa gyermekkori vágyát, azaz ellátogat az ezeregyéjszaka helyszíneihez. Munkássága eredményeképpen felfedezte a gyönyörű műalkotásokkal és királyi palotákkal teli ősi asszír várost, Nimrúdot, eleinte azonban úgy vélte, Ninive romjaira bukkant.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Kádár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/211.jpg)
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap