Hosszú küzdelem után rövid élet jutott csak az önálló Montenegrói Királyságnak
2020. augusztus 28. 16:51 Múlt-kor
Korábban
Hadakozó törzsekből modern állam
I. Péter uralma alatt 1809-ben a kicsiny ország orosz segítséggel Napóleon csapatait is visszaverte – akik addig nem szenvedtek szárazföldön vereséget –, a katonai sikerek pedig korábban nem látott tiszteletet eredményeztek irányába a törzsfők részéről. Ezt kihasználva előkészítette a rendkívül elmaradott ország modernizálását, korszerű törvényeket és államapparátust vezetett be.
Utódja 17 éves unokaöccse, Rade lett II. Péter néven, aki amellett, hogy folytatta a külvilágtól elzárt teokratikus állam modernizálását, végleg leszámolt a Petrović-család hatalmát fenyegető Radonjićokkal.
Átható központosítást vitt véghez az államszervezetben, bevezetve az első központi adókat és a 12 leghatalmasabb törzs képviselőiből álló szenátus, az országot járó bíróságok (Guardia) és a rendőrség (perjanikok) intézményét. Habár intézkedései jócskán csorbították a hagyományos törzsi hatásköröket, és emiatt nem voltak népszerűek, rendszere működőképesnek bizonyult.
II. Péter Dániel nevű unokaöccsét jelölte ki utódjául, akit előrelátó módon Bécsben, illetve Szentpéterváron taníttatott. Habár végül Péter halála után bátyjával, a szenátus által jobban támogatott Peróval meg kellett küzdenie a hatalomért, a nép támogatását maga mögött tudó Dániel sikeresen átvette a vladikai széket, majd fel is számolta: kihirdette a Montenegrói Fejedelemség létrejöttét, és kizárólag világi vezetőként uralkodott.
I. Dániel a gazdag szerb kereskedőcsaládból származó Darinka Kvekićet vette feleségül, akitől egy lánya született. Mivel nem volt fiúörököse, e véletlennek köszönhetően ismét nagybátyáról unokaöcsre szállt az uralkodói cím: miután 1860-ban egy törzsi viszályból kerekedő merénylet áldozata lett, testvére, Marko fia, Miklós (Nikola) lett a következő fejedelem.
Miklós az immár szekuláris államot tovább korszerűsítette, miközben Európát járva igyekezett minél több udvarban országa diplomáciai elismerését elérni. II. Sándor orosz cárral való találkozása különösen fontosnak bizonyult: az 1860-as és 1870-es évek során Montenegró több alkalommal is háborúba keveredett a hanyatló Oszmán Birodalommal, ezek során jelentős orosz hadisegélyben részesült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.