2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Horogkeresztre cserélte a vörös csillagot Sztálin legígéretesebb tábornoka

2021. július 14. 15:05 Múlt-kor

„Oroszországot csak az oroszok segítségével lehet legyőzni”

1941 végéig mintegy hárommillió szovjet katona esett hadifogságba. A németek kezdetben embertelenül bántak a foglyokkal, mivel Hitler így igyekezett megelőzni, hogy a német katonák a megadást válasszák ahelyett, hogy az utolsó vérükig harcolnak. Ha ugyanis a németek így bánnak a szovjet hadifoglyokkal, ők maguk sem számíthatnak semmi jóra. Másrészt Hitler a szlávokat egy alsóbbrendű faj képviselőinek tartotta, következésképpen kizárta azt a lehetőséget, hogy olyanokkal szövetkezzen, akiket embereknek is csak erős megszorításokkal tartott.

1942 tavaszától a szovjet hadifoglyok körülményei javultak, Sztálingrádnál pedig a Wehrmacht-katonák mintegy 15-20 százaléka a lelövés terhe mellett besorozott szovjet hadifoglyokból került ki, ám Hitler még mindig vonakodott széles körben igénybe venni az oroszok segítségét, annak ellenére, hogy a vezérkarból is sokan vallották az „Oroszországot csak az oroszok segítségével lehet legyőzni” elvet. Egyes történészek úgy vélik, ha a náci vezér már a háború elejétől kezdve elfogadja az orosz önkéntes hadseregek felállítását, a sztálini rendszer összeomolhatott volna.

Végül Himmler győzte meg, hogy engedélyezze Vlaszov számára az Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) felállítását, két hadosztállyal. A ROA csak 1944–45 folyamán, vagyis akkor szállt be a küzdelmekbe, amikor talán már a legelvakultabb nácik számára is világos volt, hogy a háborút elvesztették.

Vlaszov katonáinak számos indítéka lehetett arra, hogy csatlakozzanak egységeihez. Sokan nem felejtették el, hogy parancsnokaik megakadályozták alakulatuk visszavonulását, emberek tömegeit az értelmetlen halálba küldve ezzel, míg másoknak a barátait végezték ki a Vörös Hadsereg tisztjei a saját szemük láttára. Persze voltak, akiket a sztálini rendszer elnyomó politikája állított át a másik oldalra.

A ROA bevetése gyakorlatilag egyáltalán nem befolyásolta a háború menetét. A hadsereg 1. hadosztályát 1945 márciusában egy német hadosztállyal együtt az Oderánál vetették be, majd Csehországba, a brünni frontra irányították. Egyik hadosztályparancsnoka, Szergej Bunyacsenko Prága védelme érdekében itt átállt a németek ellen felkelő csehekhez, amit Vlaszov vonakodva bár, de elfogadott.

Ez azonban nem mentette meg egyikőjüket sem a végzetüktől. Vlaszovot végül 1945. május 12-én, a csehszlovákiai Pilsen közelében fogták el a szovjetek. A plédek alatt elrejtőző altábornagyot egyik századosa árulta el. Moszkvába szállították, ahol a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma halálra ítélte. Vlaszovot tizenegy tiszttársával együtt 1946. augusztus 2-án hajnalban, a hírhedt Lubjanka börtönének udvarán felakasztották. Az aznapi szovjet újságok az utolsó oldalon, egy rövidhírben tudatták az olvasókat a kivégzésről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Szovjet katonák adják meg magukat a német Észak hadseregcsoport csapatai előttNémet katona egy égő ház előtt valahol a Szovjetunióban, a háború korai szakaszábanA Vörös Hadsereg katonái ellentámadásbanVlaszov altábornagy (j) hadgyakorlaton embereivel. Bár a mellette látható katona német egyenruhát visel, fegyvere egy szovjet DP golyószóró.A Wehrmacht és az ROA tisztjei társalognakSzovjet hadifoglyok amerikai megmentőikkel a Stalag 326 jelű német hadifogolytábor felszabadításakor, 1945. április

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár