Legendás apák és fiúk

Hogyan került amerikai jég Indiába?

2018. szeptember 13. 17:35 Múlt-kor

Mit tehettek a mérsékelt éghajlathoz szokott európaiak a légkondicionálás feltalálása előtt az olyan helyeken, mint az indiai szubkontinens? A gyarmatosító britek tucatnyi módszerrel próbálták hűteni magukat a forró nyári időszakban, a megoldást azonban egy amerikai üzletember hozta el nekik.

jégbányászat
Jégbányászat a Masschusetts állambeli Cambridge-ben, 1855.

Zseniális üzleti modell

Amikor a britek megkezdték berendezkedésüket Indiában a 18. században, hamar szembesültek a nyáron tapasztalható rekkenő hőséggel, amelyre nem kínálkozott azonnali megoldás. Aki tehette közülük, a magasabb fekvésű területekre húzódott vissza a meleg elől, azonban a városokban ragadtak számára csak a panaszkodás maradt. Ahogy egy bizonyos Reginald Savory leírta, „a szél eláll, a nap élesebbé válik, az árnyékok feketévé válnak és az ember tudja, hogy öt hónap következik a legteljesebb fizikai kényelmetlenségből.”

A britek sokféle megoldással kísérleteztek az időjárás hatásainak mérséklése érdekében: csuromvizes ruhákban aludtak, óriási költségen hozattak Észak-India folyóiból jeget, helyieket béreltek fel, hogy salétrommal hűtsenek le vizet, bort és sört, valamint átáztatott, vetiverből készült szőnyegeket aggattak ablakaikra és ajtajaikra. Emellett ástak jégvermeket is, amelyekbe a téli estéken kihelyezett edényekben megfagyott vizet próbálták tárolni – ez a jég azonban az esetek többségében túl koszos volt ahhoz, hogy fogyasztásra alkalmas legyen.

Itt lépett a színre Frederic Tudor, egy igen találékony bostoni vállalkozó. Tudor üzleti álma az volt, Új-Anglia tavaiból kivágott jéggel látja el a melegebb éghajlatú helyeket, egy hatalmas flotta segítségével. Az évek során hátráltatta csődhelyzet, az időjárás, és szkeptikus környezete felől jövő becsmérlés – igen kevesen hitték csak el, hogy a jég túlélhet hosszú hajóutakat. „Nem vicc” – írta a Boston Gazette című lap Tudor első útjáról, „egy rakományaként 80 tonna jeget szállító hajó hagyta el e kikötőt Martinique felé. Reméljük, nem lesz belőle elcsúszott spekuláció.”

Nem volt az. Tudor megoldott minden problémát, amely felmerülhetett a folyamat során: a jég beszerzését, szigetelését és nagy távolságra történő szállítását. Mire Indiára tévedt a tekintete, már kiépítette vállalkozását a Karib-tengeren és New Orleansban is. 1833-ban indította első hajóját Kalkutta felé, benne 180 tonna kristálytiszta jéggel, amelyet Massachusetts állam tavaiból vágtak ki a tél során. A jeget fűrészporba temették, és dupla falú fa dobozokban helyezték a hajó rakterébe. A jég mellett a kor egyik legfőbb (és legmegbízhatóbban kelendő) amerikai exporttermékét, számos hordónyi Baldwin almát is szállított a hajó.

Négy hónappal később a Tuscany nevű hajó kikötött Kalkuttában, 1833. szeptember 6-án. Lakosok egész tömege tódult a kikötőbe, hogy részese legyen a különös, idegen anyag látványának. Állítólag az egyik helybéli azt kérdezte, fákon terem-e a jég Amerikában. Egy másik több percen keresztül a jégen tartotta tenyerét, majd az ilyenkor óhatatlanul keletkező vízhólyagok láttán kiabálni kezdett, hogy a jég megégette, akár a tűz.

A The Englishman nevű helyi brit lap főszerkesztője, J.H. Stocqueler éppen ágyban feküdt, amikor szolgája kiáltásaira ébredt, aki határtalan izgalommal viseltetett az újdonság iránt. Megfeledkezett azonban ruhába tekerni vagy jól zárható tartóban elhozni az általa vásárolt jeget, így mire visszaért, csupán egy körömvastagságú, aprócska darab maradt belőle. A jég gyors eltűnése miatt több indiai is megpróbálta visszakövetelni pénzét.

Mindazonáltal hatalmas sikerré vált a jégüzlet Indiában is. Tudor kiterjesztette vállalkozását Madrászra (ma Csennai) és Bombayre (ma Mumbai) is. A jéggel együtt Tudor piacot nyert egyéb amerikai importtermékeknek is, mint a már említett új-angliai almák, vagy az amerikai vaj. A helyi kormányzat által támogatott monopóliumon Tudor igencsak meggazdagodott, Kalkutta, Madrász és Bombay városaiban pedig egyre több hatalmas jégtároló épületet húztak fel.

Tudor üzletének sikere hazájában is egyre nagyobb érdeklődést keltett – még Henry David Thoreaux is megemlítette Walden című világsikerű könyvében. Tudor lett a milliomos Jégkirály, aki 50 évesen egy 19 éves menyasszonyt vett el – a házasságból hat gyermek származott.

E forgalom legfőbb katalizátorai az Indiában létrejött exkluzív szalonok voltak, amelyek a brit úri klubok világát hozták el a gyarmati kormányzat elitje számára – egyenruhás felszolgálók hordták az asztalokhoz a marhasültet és a főtt birkát. E klubok voltak a jégtároló épületek legnagyobb befektetői, ennek megfelelően étkezőasztalaikat jeges italok és jól tartósított húsok töltötték meg. Bombayben például a Byculla Club 1840 májusára, a nyár kezdetére 40 tonna jeget rendelt.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A Byculla Club belső tereJégvágás a New York állambeli Rockland Lake nevű tóból, 1846.Bombay látképe a 20. század elejénTengerészek szállítanak jeget Indiába az HMS Serapis fedélzetén, 1875.Frederic TudorAz utolsó jégtároló épulet Csennaiban, amely ma Vivékánanda szvámi nevét viseli

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!