Hogy gondolkodott egy középkori király a mentális egészségről?
2018. október 9. 18:52 Múlt-kor
I. Eduárd – vagy másnéven Duarte – portugál király leginkább egy gyengekezű, inkompetens uralkodóként maradt meg a történelmi emlékezetben. Eme kép kialakításához jócskán hozzájárult a híres 15. századi krónikás, Rui de Pina, aki amellett, hogy Eduárd nyakába varrta Portugália katasztrofális eredménnyel végződő 1437-es tangeri hadjáratát, feljegyezte, hogy a király halálához a pestis mellett az elméjét mérgező szomorúság is hozzájárult. A történelmi kutatás napjainkra azonban már átértékelte a hatszáz éve élt király személyét, akiről így tudjuk, hogy nem csak a kormányzáshoz, de saját mentális állapotához is nagy felelősségtudattal állt hozzá.
Korábban
Eduárd 1391-ben született I. János portugál király és Lancasteri Filippa királyné (IV. Henrik angol király nővére) gyermekeként. Az ifjú herceg 1400-ban trónörökössé lépett elő, miután Alfonz nevű bátyja alig 11 évesen meghalt. Felnőttkort megért testvéreivel, Péter, (Tengerész) Henrik, János és Ferdinánd hercegekkel együtt alkotta az Illusztris Generációt - ahogy a későbbi portugál történetírás emlegette őket. A kitüntető elnevezés nem véletlen: I. János gyermekei múlhatatlan érdemeket szereztek a nagy földrajzi felfedezések beindításában és így a későbbi gyarmatbirodalom alapjainak megvetésében is.
Duarte herceg élete azonban korántsem volt olyan fényes és boldogsággal teli, mint arra a korszak enged következtetni. Az ifjú trónörökös 1415-ben tapasztalta meg először, hogy milyen az, amikor egy egész ország sorsa nyomja a vállait. János király ekkor ugyanis seregeivel tengerre szállt és Ceuta felé hajózott, hogy megostromolja és elfoglalja az észak-afrikai kikötővárost, értékes hídfőállást teremtve ezzel a későbbi portugál terjeszkedés számára.
A mindennapi kormányzásban apját helyettesítő Eduárd számára hatalmas változás volt ez. Egyik napról a másikra le kellett cserélnie gondtalan, jellemzően vadászattal töltött mindennapjait a palotabeli dolgozószobákra és a monoton hivatali ügyintézésre. Az első nagy kihívásra sem kellett sokáig várnia, ugyanis Portugáliában ekkor pestisjárvány tört ki, amelyben maga Eduárd is megbetegedett és nem sokon múlott, hogy a félelmetes kór őt is elragadja.
Bár egészségét visszanyerte, a halálközeli élmény emléke örökre vele maradt. Talán ekkor jelentkezett nála először a súlyos depresszió, ami a kutatók szerint élete végéig kínozhatta őt. Első hallásra talán kissé paradox módon, a mély letargiából ekkor egy másik személyes tragédia rángatta ki. Filippa királyné szervezete már nem tudta felvenni a harcot a pestissel, így ő meghalt az 1415-ös járvány idején. Édesanyja kitartó hite és a közelgő halállal szemben tanúsított nyugalma fontos leckével szolgált a jövendőbeli király számára: a halált egy ember sem kerülheti el, így az egyetlen, amit tehetünk, hogy jól éljük le azt az időt, ami nekünk adatott.
Eduárd érdeklődése ettől fogva a „jó élet” felé irányult. Elmélkedéseit több, általa írt könyvben is olvashatjuk, amelyek révén kiérdemelte az utókortól az „Ékesszóló” és a „Filozófus” mellékneveket is. Saját példájából, elsősorban a rendre visszatérő depressziójából kiindulva, rájött arra is, hogy a helyes életvitelhez nem elegendő, ha valaki a fizikai egészségére és a vallási tanításokat követve a lelki üdvére figyel, hanem szükséges az is, hogy mindeközben törekedjen a boldogságra.
Amikor így 1433-ban trónralépett, nagyon is tisztában volt azzal, hogy mentális állapota uralkodóként az egész országra hatással van. Ezért személyes kötelességének tekintette, hogy aktívan dolgozzon is azon, hogy megküzdjön a depressziós epizódokkal és amennyire csak tud, boldog legyen a mindennapokban.
A történelem természetesen ezúttal sem könnyítette meg a dolgát. Az udvarban Tengerész Henrik és Ferdinánd herceg már régóta amellett kardoskodott, hogy Portugáliának nem szabad megelégednie Ceutával és tovább kell terjeszkedni Észak-Afrikában. Ugyanakkor a másik két testvér, Péter és János túl kockázatosnak ítélte meg a tervezett Tanger elleni hadjáratot. Bár kezdetben maga is inkább az óvatos álláspontra helyezkedett, végül – a rendi gyűlés véleményét is kikérve – Eduárd végül 1437-ben megindította az újabb hadjáratot Marokkó ellen. A támadás katasztrofális eredménnyel végződött, az ostromló sereg nagyon komoly vérveszteséggel tért haza, és maga Ferdinánd herceg is fogságba esett. A marokkói szultán Ceuta visszaadását kérte az értékes túsz szabadonbocsátásáért cserébe. Az ajánlat újból megosztotta a portugál királyi hercegeket, Eduárd pedig hosszas tanakodás – és ismételten a rendi gyűlés akaratának engedve saját érzelmeivel szemben – elutasította azt. Ferdinánd így végül 1443-ban, marokkói börtönében hunyt el.
A testvére hiánya miatt érzett fájdalom is szerepet játszhatott abban, hogy Eduárd megírta a Hű tanácsadó című munkáját, amelyben összefoglalta mindazt, amit a helyes életvezetésről összegyűjtött. A tulajdonképpen egy korai pszichológiai munkaként is felfogható írásában elsőként foglalkozott például a saudade érzése, amely a nosztalgiával vegyes szomorúság és a vágyakozás keverékeként írható le és amely a mentalitástörténészek szerint jellemzően a portugál felfedezőket és otthon maradt családtagjaikat kínozta.
A Hű tanácsadóban Eduárd rámutat arra, hogy minden ember különböző természetében és személyiségében, így mindenki másképp tudja feldolgozni a fájdalmat és a heves érzelmeket. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a fájdalommal szembe kell nézni és fel kell dolgozni azt, csak így lehet megelőzni, hogy folyamatosan ártson nekünk.
Világképének központi gondolata a contentamento, amelyet megelégedettségként fordíthatunk magyarra. Ennek alapjává Istent teszi, aki bár egyaránt ad és elvesz, az emberek továbbra is hűséggel tartoznak irányába, hiszen csak így tudják felvértezni elméjüket mindazon kihívásokkal szemben, amit a sors eléjük gördít.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat tegnap
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke tegnap
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás 2024.11.23.
