Hiába nem vesztett soha csatát Szuvorov, I. Pál cárnak nem tudott a kedvére tenni
2020. november 24. 12:52 MTI
291 éve, 1729. november 24-én született Alekszandr Vasziljevics Szuvorov, az orosz hadművészet és hadtudomány egyik megalapítója. Gazdag hadászati, harcászati tudományos hagyaték maradt utána, emlékét az 1942-ben alapított Szuvorov-rend is őrzi.
Korábban
Katonacsaládból származott, dédapja svéd századosként települt Oroszországba, nagyapja az ezredesi rangig vitte, apja I. Péter harcostársaként tábornok és szenátor lett. Apja keze alatt ismerkedett a hadi tudományokkal, nyelveket tanult, közben edzette születésétől fogva gyenge fizikumát. 13 évesen kezdte a szolgálatot közkatonaként a szemjonovszkojei gárdaezredben, 6 év múlva káplár, 25 évesen tiszt lett, főhadnagyként került az ingermanlandi gyalogezredhez.
Az 1756-63-as hétéves háborúban ezredessé léptették elő, az 1768-1772-es Lengyelország elleni háborúban ő vette be Krakkót, a háború végén vezérőrnagyként már hadosztálynak parancsnokolt. 1773-ban a török frontra kérte magát, ahol 1774 júniusában Kozlodujnál döntő győzelmet aratott, ami után Törökország kénytelen volt kijutást biztosítani Oroszország számára a Fekete-tengerhez.
Két hónap múlva II. Katalin cárnő parancsára Pugacsov paraszthadaira mért vereséget, felszámolta a doni kozák erőket, 1783-tól a kubáni és budzsáki tatárok ellen hadakozott.
Az újabb, 1787-1791 közötti orosz-török háborúban Szuvorov harmincezres hadtestével 1789 júliusában Focsaninál szétverte Oszmán pasa seregét, szeptemberben négyszeres túlerő fölött diadalmaskodott a (romániai) Rimnicu folyónál, 1790 decemberében bevette Izmail erődjét. Az orosz erők főparancsnokaként 1794 októberében ő verte le Lengyelországban a Kosciuszko-felkelést, a jutalom tábornaggyá való előléptetése volt.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Dél-Oroszországban állomásozva írta meg 1796-ban A győzelem tudománya című művét, amelyben több évtizedes katonai tapasztalatait összegezte. Az írás szellemisége szemben állt az új cár, I. Pál porosz felfogásra épülő katonai reformelképzeléseivel, emiatt Szuvorov kegyvesztett lett, a novgorodi kormányzóságba száműzték.
Amikor 1799-ben összeállt a második franciaellenes koalíció, a szövetségesek kérésére a cár Szuvorovot nevezte ki az itáliai orosz-osztrák seregek főparancsnokává, s ő felszabadította Észak-Olaszországot. Ezt követően erőit 1799 szeptemberében az Alpokon keresztül Svájcba irányították, hogy onnan támadjon Franciaországra, a hadi helyzet alakulása miatt azonban - a bekerítést és a részenkénti felmorzsolódást elkerülendő - kelet felé kellett fordulnia.
Az orosz csapatok háromszoros ellenséges túlerőtől szorongattatva, több hágón keresztültörve, folyamatos harcban, de a szétverést elkerülve végül kijutottak Ausztria területére. I. Pál 1799 októberében felmondta a szövetséget Ausztriával. Hazahívta a generalisszimusszá előléptetett, de ismét kegyvesztetté vált Szuvorovot, aki betegen érkezett vissza Szentpétervárra, s 1800. május 18-án meghalt. Gazdag hadászati, harcászati tudományos hagyaték maradt utána, emlékét az 1942-ben alapított Szuvorov-rend is őrzi.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 2. Hunyadi Mátyás uralkodása](/ih0Ax/label/.cut-640x400/793.jpg)
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap