2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét történelmi babona, amiben ma is hiszünk

2015. március 25. 15:46

Az ördög húsa

Manapság sokan fanyalognak a lóhús hallatán, holott igen egészséges, tápértékét figyelembe véve pedig jobb, mint a marhahús. A vadló a paleolitikumtól kezdve évezredeken át fontos energiaforrása volt őseinknek. A viking hagyományokban azonban a lóhús fogyasztása összekapcsolódott Odin pogány isten imádatával és szertartásaival, így 732-ben III. Gergely pápa egy bullában betiltotta a lóhús fogyasztását, a pogányságot visszaszorítandó. Az egyház kijelentette, hogy a lóhús az ördög húsa, s bárki elfogyasztja, azzal az ördögnek szolgál. Ezt követően terjedt el az a néphit, hogy aki lóhúst eszik, arra szörnyű szerencsétlenség vagy betegség fog lesújtani. Minden valószínűség szerint ez az elterjedt babona az egyik oka annak, hogy a mai Európában igen kevesen esznek lóhúst.

Habár a pápai rendeletet követően sokáig tabunak számított e tevékenység, háborús időkben vagy éhínségek idején többször előfordult, hogy megsértették a pápai rendeletet. Gyakran lóhúst majszoltak például Napóleon katonái (1809-ben például az egyik kontingens ellátási útvonalait elvágták, így az éhezés elkerülése végett puskapor segítségével sütötték meg lovaikat) vagy Párizs népe a város 1870-es blokádja idején, de Anglia és az Egyesült Államok egyes néprétegei is rászorultak igavonó állatuk leölésére a nagy gazdasági világválság, illetve a világháborúk idején fellépő élelmiszerhiányok idején.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár