Hét meghökkentő eset a rockcenzúra történetéből
2015. július 6. 08:35
Az szinte természetes, hogy a beat- és rockzenét a szocialista Magyarországon a fiatalságot lázító, dekadens műfajok közé sorolták, de az idősebb generációk és a konzervatív politikusok - főként a rock and roll fekete gyökerei, valamint a baloldali ellenkultúrához való kötődése miatt - a nyugati országokban sem nézték jó szemmel a korábbiakhoz képest rendkívül szokatlan zenét játszó zenekarok tevékenységét. Bár a hatóságok számos eszközzel igyekeztek ellehetetleníteni a rockbandák működését, kísérleteikkel általában csak növelték az érintett zenekarok népszerűségét.
Korábban
A mccarthyzmus áldozatai
A beatkorszak hajnala egybeesett a Joseph McCarthy wisconsini szenátor nevéhez köthető politikai boszorkányüldözéssel. Az 50-es évek elejének feszült hidegháborús légkörében az Egyesült Államokban gyakorlatilag bárkire ráfoghatták, hogy kommunistaszimpatizáns. A McCarthy-érában több zenekar, többek között a The Weavers is feketelistára került a tagok baloldali politikai meggyőződése miatt. A zenészeket az FBI megfigyelés alá helyezte, és a televízióban, valamint a rádióban sem szerepelhettek. Az együttes lemezkiadója felbontotta a zenekarral kötött szerződést, és még a katalógusukból is törölték a velük kapcsolatos bejegyzéseket. A rádiók nem játszhatták az együttes dalait. 1955-ben a banda két tagjának, a frontember Pete Seegernek és Lee Haysnek még a hírhedt Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt is meg kellett jelennie. Bár az együttes még ugyanebben az évben újra összeállt egy - rendkívül sikeres - koncert erejéig a Carnegie Hallban, a gyanúsítgatás a szólókarriert kezdő Pete Seeger pályafutására egészen a 60-as évek végéig rányomta bélyegét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap