Hét legendás afrikai birodalom, amely eltűnt a történelem viharaiban
2017. március 6. 10:25
Korábban
Nagy-Zimbabwe titka
Nagy-Zimbabwe romvárosa a szubszaharai Afrika egyik leglátványosabb régészeti lelőhelye. Az impozáns sziklahalmok, kőtornyok és gránitfalak számos legenda alapjául szolgáltak a történelem folyamán, így egy időben a bibliai Sába királynőjének lakhelyének is gondolták. Történészek azonban mára kiderítették, hogy a város egy virágzó birodalom központja volt a 13-15. századok során. A királyság fennhatósága a mai Botswana, Zimbabwe és Mozambik területére terjedt ki. Gazdagságát – a többi afrikai birodalomhoz hasonlóan – leginkább a kereskedelemnek köszönhette. Szarvasmarhát és nemesfémeket exportáltak, valamint ellenőrizték az Indiai-óceán felé vezető kereskedelmi útvonalakat. Bár történelméről meglehetősen keveset tudunk, a régészek által itt talált kínai edények, arab üvegek és európai szövetek azt mutatják, hogy egy Nagy-Zimbabwe városa fénykorában egy fontos kereskedelmi központ lehetett. Az egykor 20 ezer lakosú erődváros a 15. század végén ismeretlen okokból elnéptelenedett és a királyság eltűnt a történelem színpadáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap