Hét hírhedt börtönszökés
2016. január 5. 18:31
Korábban
Szökés vitorlázórepülővel
A Lipcse és Drezda között elhelyezkedő, Colditz nevű kisváros börtönné átalakított kastélya a második világháború egyik leghírhedtebb hadifogolytábora volt. A 12. században épült kastély 1940 és az 1945-ös felszabadítása között eltelt években több ezer – főként magas rangú – szövetséges fogoly „otthonaként” funkcionált. A hivatalosan Oflag IV-C néven ismert épületben javarészt olyan rabokat tartottak fogva, akik korábban más fogolytáborokból már kíséreltek meg szökést. Sokan Colditzból is megpróbáltak megszökni, és voltak, akik sikerrel is jártak (mint például a borospincében kilyukadó, majd ott lerészegedő brit tisztek), akiket pedig elfogtak, sokáig egyszerűen bedugták egy magánzárkába. Miután azonban 1944 márciusában a Stalag Luft III néven ismert hadifogolytábor rabjainak szökési kísérletét követően ötven szökevényt kivégeztek, a brit katonai hírszerzés óva intett a további szökési kísérletektől. Más kérdés, hogy ez a figyelmeztetés aligha jutott el a foglyokhoz, ha pedig mégis, feltehetően nem vették figyelembe.
A colditzi kastély foglyainak egy csoportja például egészen különleges módon, egy vitorlázórepülő segítségével kísérelt meg kijutni az épületből. A Bill Goldfinch és Jack Best pilótából, valamint Tony Rolt egykori autóversenyzőből álló csoport elektromos kábelekből és lopott fadarabokból, egy padlás eldugott zugában építette meg kétszemélyes repülőjét, a Colditz Cockot. Mielőtt azonban üzembe helyezhették volna szerkezetüket, a colditzi kastélyt 1945 áprilisában felszabadították a szövetséges csapatok. 2000-ben Goldfinch eredeti tervei alapján megépítették a repülő mását, és a királyi légierő egyik bázisán Goldfinch, Best és több veterán szeme láttára ki is próbálták a gépet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- 16:53
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap