Hét hírhedt börtönszökés
2016. január 5. 18:31
Korábban
A legnagyobb brit börtönszökés
A brit történelem leghírhedtebb börtönszökésére 1983. szeptember 25-én került sor, amikor 38 fogoly – mindannyian az Ír Köztársasági Hadsereg, vagyis az IRA katonái – kitört az észak-írországi Belfast közelében található Maze fegyházból. A kapuit 1971-ben megnyitó létesítmény legtöbb foglya a Troubles („Balhék”) néven ismert, az Észak-Írországot az Egyesült Királyságtól elszakítani igyekvő ír köztársasági nacionalisták, valamint az ország jövőjét továbbra is az Egyesült Királyság kötelékeiben elképzelő unionisták közötti, 1968 és 1998 között folyó konfliktussorozathoz volt köthető. A börtön már 1981-ben is nagy port kavart események színhelye volt, 1981-ben ugyanis ír republikánus foglyok egy csoportja jogaik érvényesítéséért éhségsztrájkba kezdett (az eseményekről Steve McQueen készített filmet 2008-ban). A tiltakozók közül tízen meghaltak. A halottak között volt a csoport vezetője, Bobby Sands is.
Az 1983-as szökés során az akcióban részt vevő rabok csempészett fegyverekkel és késekkel leszerelték az őrséget, majd elrabolták az ételszállító autót, amelynek segítségével megpróbáltak kijutni a fegyintézetből. A létesítmény vezetői persze minden eszközzel igyekeztek ezt megakadályozni, hogy a foglyok áttörjenek a kapun, ezért a szökevényeket arra kényszerítették, hogy leugorjanak a kocsiról, és eszeveszett futásba kezdjenek. Az egyik őr, akit leszúrták a szökés során, szívroham következtében életét vesztette, közel két tucat fegyházi alkalmazott pedig megsebesült. 19 embert néhány napon belül elfogtak, a többieknek azonban sikerült megszökniük. Sokan közülük az Egyesült Államokba emigráltak. A Maze-t végül 2000-ben, a nagypénteki egyezményben foglaltaknak megfelelően bezárták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.