Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
2020. szeptember 1. 08:23 Múlt-kor
Korábban
Az énekes, aki félt a tömegben – Frank Sinatra
1941 májusára Frank Sinatra a csúcsra tört. Nem csupán a közvéleménykutatások szerint volt a legfelkapottabb férfi énekes az Egyesült Államokban, de a fellépésein is akkora volt a tumultus és a hangzavar, hogy olykor egyesek már a koncerteknek helyet adó épületek épségéért aggódtak.
Rövid időn belül több ezer rajongói klub alakult, sokan pedig azzal próbálkoztak, hogy megvesztegették azon szállodák alkalmazottjait, ahol Sinatra megszállt.
Tették ezt azért, hogy néhány másodpercre beléphessenek a szobájába, és megérinthessék az ágyát, vagy ellophassák szeretett csokornyakkendőinek egyikét.
A Sinatra-mánia a második világháború éveiben sem szűnt meg, holott a húszas évei második felében járó sztár ereje teljében volt, mégsem vonult be a seregbe.
1943. december 11-én ugyanis hivatalosan megállapították, hogy perforált dobhártyája miatt katonai szolgálatra alkalmatlan.
Ugyanakkor az amerikai hadsereg feljegyzései teljesen másról árulkodnak: a dokumentumok szerint Sinatra valóban nem volt alkalmas katonai szolgálatra, azonban nem a dobhártyája miatt, hanem úgymond „pszichiátriai szempontból”, ugyanis azt mondta az őt vizsgáló orvosnak, hogy gyakran van fülcsengése, fáradékony, és neurotikussá válik, ha tömegben kell lennie.
A pletykák szerint – amelyet Walter Winchell újságíró terjesztett el – az olasz-amerikai sztár valójában 40 ezer dollárt fizetett azért, hogy ne kelljen bevonulnia, ám ezt még az FBI is tagadta.
A háború végén az Európában harcoló csapatokat Phil Silvers humorista oldalán szórakoztatta, így véve ki részét a világégés küzdelmeiből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05