Hét híres szerető, aki megrázta a világot
2018. október 4. 18:53 Múlt-kor
Korábban
Marie Walewska
Marie Walewska (1786-1817) lengyel nemes asszony Napóleon egyik szeretőjeként írta be nevét a történelemkönyvekbe. A már házas Marie 1806-ban Błonie-ben vagy Jabłonna-ban találkozott a francia császárral, akivel – visszaemlékezése szerint – ekkor csupán néhány szót váltott; a császárt azonban azonnal letaglózta az asszony szépsége, és Varsóba kérette, hogy újra találkozhasson vele.
Marie eleinte vonakodott attól, hogy Napóleon szeretője legyen, de végül néhány lengyel arisztokrata meggyőzte arról, hogy ez hazafias kötelessége. Arra számítottak ugyanis, hogy a csábító segítségével sikerül kivívniuk hazájuk régóta áhított függetlenségét. Visszaemlékezésében az asszony is ezzel nyugtatgatta magát, mondván, az affér csupán a megszűnt lengyel államiság újjáélesztésének céljait szolgálta.
A kapcsolatot mindkét fél szigorúan titokban tartotta. Walewska csak esténként kereste fel Napóleont a királyi kastélyban, és még reggel előtt távozott. Ennek ellenére a legmagasabb varsói körökben az egyik legfelkapottabb téma a lengyel nemes asszony és a francia császár viszonya lett.
Amikor Napóleon áthelyezte székhelyét a kelet-poroszországi Finckenstein-kastélyba, Walewska is vele tartott, de továbbra is ügyelt arra, hogy titkos románcuk ne tudódjon ki. 1809-ben, bécsi utazása idején is követte a császárt; Napóleon és kísérete ekkor a Schönbrunn-kastély mellett szállt meg. Az asszony teherbe esett, majd visszatért Walewicébe, hogy életet adjon közös fiúknak, Alexandre Josephnek, akiből néhány évtizeddel később neves politikus és diplomata lett.
Walewska és Napóleon 1810-ben Párizsba költözött, kapcsolatuk azonban véget ért. Marie 1812-ben elvált férjétől, Colonna-Walewski bárótól, majd nem sokkal halála előtt hozzáment régi szeretőjéhez, Philippe Antoine d'Ornanóhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap