Hét híres eb a történelemből
2025. február 9. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Lajka, a kóborlóból lett űrutazó
Az űrkorszak kezdetén a szakemberek számára még kérdéses volt, hogy földi élőlény túlélheti-e az űr szokatlan körülményeit. Az amerikaiak kezdetben muslincákat, majd majmokat igyekeztek a kozmoszba juttatni űrugrás kíséretében, a szovjetek először rágcsálókkal, majd kutyákkal kísérleteztek.
Az állatok közül a legismertebbé az amerikai, Albert névre keresztelt majmok után Lajka kutya vált, ő volt az első élőlény, amely a Föld körül keringhetett.
A Szputnyik-1 1957. október 4-i – az űrkorszak nyitányának számító – világraszóló sikere után a fellelkesült szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov egy hónapon belül (az orosz forradalom előtti napokra időzítve) újabb műholdat kívánt látni, amint a Föld körül kering.
A tervek szerint az űralkalmatosságban már egy élőlény is helyet foglalt. Őt a Moszkva utcáin kóborló – ezért az extrém körülményekhez már hozzászokott – kutyákból választották ki. Az első számú befutó egy hároméves husky-terrier keverék lett: a Kis Citromtól kezdve a Kis Bogáron át többféleképpen is nevezték, végül a Lajka maradt rajta.
Érdekesség, hogy nagyobb stressztűrő képességük miatt mindig nőstény egyedeket választottak a szovjetek. A kiképzés során egyre kisebb ketrecekbe helyezték az ebet, nagy hanghatásoknak tették ki, illetve centrifugákban szimulálták vele a gyorsulást.
A nagy nap november 3-án jött el, amikor a Szputnyik-2 aljában lévő szűk kapszulába vezették Lajkát, akinek hátsójára az ürülék felfogására alkalmas zacskót erősítettek. A leszíjazott Lajka még fel tudott állni, azonban lefeküdni vagy megfordulni már nem.
A kilövésnél az eb légzése és pulzusa az egekbe szökkent, de a folyamatot annak ellenére túlélte, hogy még a hűtőrendszer is meghibásodott.
A korabeli hírközlés szerint Lajka fájdalommentesen halt meg több nappal a repülése után. Csupán 2002-ben derült ki, hogy a kilövést mindössze néhány órával élte túl. A Szputnyik-2 űrhajósának tetemével még 2566-szor kerülte meg bolygónkat, míg végül 1958. április 14-én a légkörbe érve elégett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0d5931ffc8c452310967291a341271a8.gif)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között (harmincéves háború, örökösödési háborúk, napóleoni háborúk és a bécsi kongresszus)](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/787.jpg)
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Hét nem mindennapi múmia 14:20
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” tegnap
- 10 érdekesség Budapest ostromáról tegnap