Hét hétköznapinak tűnő fotó felkavaró háttértörténettel
2021. október 1. 11:48 Múlt-kor
A közmondás, miszerint „egy kép többet mond ezer szónál” gyakran bizonyul igaznak, azonban vannak olyan esetek, amelyekben a kép jelentőségének megértéséhez kiterjedtebb magyarázat is szükséges. Ilyenkor a kép és készítésének háttere oly módon egészítik ki egymást, hogy a látszólag teljesen hétköznapi fotókat egészen új mondanivalóval ruházzák fel.
Korábban
A mit sem sejtő vulkanológus
1980. május 18-án David A. Johnston amerikai vulkanológus jókedvűen ült egy kempingszékben, miközben az Egyesült Államok belügyminisztériumához tartozó Földtani Felmérő Hatóság megbízásából végzett méréseket a Washington állambeli Mount St. Helensnél, mintegy 10 kilométerre a hegy csúcsától.
18 órával a fénykép készítése után a régóta aktivitást mutató vulkán valósággal felrobbant, és az oldalirányú lökéshullámnak Johnson is áldozatul esett, 56 másik emberrel együtt.
Johnston volt az, aki rádióján elsőként adott hírt a hatalmas kitörésről – utolsó ismert szavai a „Vancouver! Vancouver! Itt van!” voltak.
Johnston holtteste sohasem került elő, bár lakókocsijának maradványait 1993-ban megtalálták.
Egy apa és lánya Észak-Írországban
Ez a fénykép 1998. augusztus 15-én készült a Tyrone megyei Omagh-ban, percekkel azelőtt, hogy a jobbra látható piros Vauxhall Cavalierben elrejtett pokolgép működésbe lépett volna.
Az 1997-es nagypénteki egyezményt ellenző, a fegyveres küzdelmet folytatni kívánó „Igazi IRA” nevű katolikus terrorszervezet által elhelyezett robbanószerkezet detonációja 29 emberrel végzett, köztük a fénykép készítőjével is – ez volt az észak-írországi konfliktus leghalálosabb bombamerénylete.
Ennek legfőbb oka az volt, hogy bár a terroristák a detonáció előtt 40 perccel telefonon bejelentették a merényletet a hatóságoknak, a rendőrök tévedésből éppen a bomba közelébe terelték az utcán tartózkodókat.
A férfi és lánya túlélték a robbanást, a fényképezőgépet a törmelék közt találták meg később.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap