Hét halálos divattrend a történelemben
2022. április 23. 12:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Velencei magas talpú
Tehénpata – így csúfolták a Velencében a XV. századtól a XVII. század közepéig divatos, fából vagy parafából készült „holdjáró” cipőt (korabeli nevén: chopine), amelynek eredeti célja az volt, hogy a nők ruhái a sáros, szemetes és szennyes utakon is tiszták maradjanak, s nem mellékesen viselőjét kiemeljék a többiek közül.
Az itáliai cipőkészítők, illetve a megrendelők egy idő után azonban elvetették a sulykot, s a kulturális, valamint a társadalmi és anyagi helyzetet hirdető talpak akár az 50-60 centiméteres magasságot is elérhették. A chopine-t – amelybe papucsszerűen felülről lehetett cipőstől belebújni – főként a gazdag patrícius nők hordták.
Az ingataggá váló, sétálgatásukkal igencsak komikus hatást kiváltó arisztokrata hölgyek ezt követően nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is kedveseikre, valamint a szolgálóikra támaszkodva tudtak csupán haladni.
Az egyesek szerint Spanyolországból származó, néhány városban egyébként súlyos parafahiányt okozó, Észak-Európát pedig szinte teljesen elkerülő hóbortot végül betiltották, ugyanis több áldozatot is követelt. Az akárcsak pillanatokra magára hagyott asszonyok könnyen felborultak, a balesetekből még halálos kimenetelű tragédia is lett, több állapotos hölgy pedig elvetélt.
A magas sarkú cipő „primitív” formáját az egyház egyébként támogatta, mondván, ebben a nők nem tudnak táncolni, amely tevékenység időről időre az erkölcstelenség netovábbjának számított. Az egyház erkölcscsőszei azonban csalatkoztak reményeikben, a szebbik nem kitartó képviselői ugyanis a tehénpatában is megtanultak táncot lejteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05