Hét bizarr történet a hidegháborúból
2015. július 16. 08:13
Korábban
Alagút a nagykövetség alatt
Bár a hidegháború legmelegebb évein a 70-es években már túl volt a világ, a két szemben álló szuperhatalom azonban még ekkor is képes volt hajmeresztő biztonsági intézkedéseket hozni. 1977-ben, miközben a szovjetek éppen a washingtoni Wisconsin Avenue-n létesítendő nagykövetségük építési munkálataival voltak elfoglalva, az amerikaiak úgy döntöttek, egy alagutat ásnak az épület alá, hogy könnyedén ki tudják hallgatni a szovjeteket. Az FBI-nak azonban még ez sem volt elég. Az ügynökség munkatársai számos házat vásároltak a környéken, hogy a szovjeteknek még véletlenül se legyen esélye bármit is titokban tartani.
A hadművelet azonban totális kudarccal ért véget, az alagút ugyanis gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult. A víz gyakran beszivárgott a járatba, és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) csúcstechnológiás berendezései is rendre csődöt mondtak. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az alagútban szolgálatot teljesítő ügynököknek legtöbbször fogalma sem volt arról, hogy a nagykövetség épületének melyik része alatt állnak éppen. Egyedül a raktárszoba lehallgatása nem jelentett problémát. 1989-ben aztán a szovjeteknek kémkedő FBI-ügynök, Robert Hanssen beszámolt az alagút létezéséről, így az amerikaiak nem tehettek mást, be kellett szüntetniük jórészt haszontalannak bizonyuló föld alatti tevékenységüket.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től](/ih0Ax/label/.cut-640x400/761.jpg)
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap