Hét bizarr boszorkánypróba, amelyekkel ténylegesen a halálba küldtek embereket
2017. augusztus 17. 14:58
Korábban
Veszélyes anyajegyek
Ugyancsak a boszorkány mivolt bizonyítékának tekintettek mindenféle különleges testi jegyet vagy elváltozást. A boszorkányvadászok ezért rendszeresen meztelenre vetkőztették a vádlottakat, hogy aztán tüzetesen átvizsgálják a bőrüket „az ördöggel kötött szerződésük” nyomai után kutatva. Úgy vélték, hogy ezek a „jelek” érzéketlenek a fájdalomra, és változtatják a színüket, illetve az alakjukat is. Nagy figyelmet szenteltek a „boszorkánybimbók” felkutatására is, amely egy harmadik mellbimbót jelentett, amit a korabeli felfogás szerint a boszorkányok arra használtak, hogy azzal táplálják segítő állataikat.
„Természetesen” ezúttal sem kellett sok ahhoz, hogy valakit elítéljenek. Elég volt egy anyajegy, egy sebhely, tetoválás, vagy lényegében bármiféle fizikai rendellenesség, hogy a buzgó boszorkányvadászok megtalálják „amit kerestek”. A legnagyobb boszorkányhisztéria közepette a kétségbeesett falusiak gyakran szándékosan levágták vagy leégették magukról a gyanúra okot adó jeleket – igaz, utána éppen sebeik szolgálhattak „bizonyítékként” az ördöggel való üzelmeikre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap