Hét alkotás meglepő rejtett üzenettel
2020. szeptember 8. 08:16 Múlt-kor
Korábban
Bujkáló ördög
Giotto di Bondone, a korai reneszánsz egyik legfontosabb alakja a XIII. század végén festette meg a Szent Ferenc földi maradványai fölé emelt assisi bazilika híres freskóit, amelyek a szent életét és halálát jelenítik meg.
Megbecsülni sem lehet, hogy az elmúlt több mint hét évszázad során hány hívő kereste fel a templomot, de számuk minden bizonnyal több tízmillióra rúg.
Ezért is különleges, hogy csupán nemrég, 2011 novemberében fedezték fel az egyik híres Giotto-freskón azt a rejtett ördögalakot, amely mindig is a Ferenc halálát bemutató részlet felhőjének szélébe volt elrejtve.
A hajlott orrú, vigyorgó, sötét szarvakat viselő ördögfigurát elsőként Chiara Frugone olasz művészettörténész pillantotta meg. A templom padlójáról feltekintve nehéz kivenni az ördög vonásait, de a felnagyított fényképeken kitűnően látszik az elbújtatott alak.
„A kép jelentőségét nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A középkorban úgy vélték, a démonok is az egekben élnek, és könnyen megakadályozhatják, hogy az emberi lelkek a mennybe szálljanak” – mondta akkor a kutató.
Sergio Fusetti, a bazilika főrestaurátora szerint Giotto nem szánt főszerepet az ördögnek a képen, ezért rejtette a felhők közé, „egy kis mulatságul”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap