Hatalom, gazdagság és szexualitás – mit jelképeztek a cipők az évszázadok során?

2017. március 13. 12:33

A cipő minden korszakban sokat árult el viselőjéről. Az ókori Rómában minden társadalmi csoport sajátos lábbelivel bírt, a hegyes orr a férfiasság jelképe is lehetett, a piros szín pedig a leghatalmasabbak kiváltsága volt. Az extrém viseleteket gyakran gúnyolták a kortársak, de előfordult az is, hogy szabályozással léptek fel velük szemben.

Korábban

A cipők minden korszakban jól jellemezték viselőjük társadalmi rangját. A Historyextra cikkéből kiderül, hogy a középkor évszázadaiban, amikor egy jó minőségű lábbeli elkészítése meglehetősen költséges volt, már pusztán abból, hogy valaki egy új pár cipőt viselt, meg lehetett mondani, hogy egy vagyonos emberrel állunk szemben. Az ókori Rómában pedig minden egyes társadalmi jogállásnak megvolt a saját lábbelije. Így a legionáriusok egy “caliga” nevű nyitott bakancsot hordtak, ami jó szellőzőképessége révén alkalmas volt a hosszú menetelésekhez. A császár és a birodalom főtisztviselői ezzel szemben a fűzős “campagus” csizmát viselték.

A cipők pedig megjelenésükben is alkalmazkodtak ehhez a rangjelző szerephez. Jó példa erre a “poulaine” néven ismert cipőfajta, amelynek orra egy hosszú, hegyes “csőrben” végződött. Egy ilyen lábbeliben meglehetősen nehéz volt már járni is – ezért gyakran különböző anyagokkal tömték ki a csőrt, hogy valamennyi tartást adjanak neki –, de dolgozni vagy lépcsőzni egyenesen lehetetlen volt benne. Viselője egyértelműen kifejezte magas társadalmi jogállását és azt, hogy neki nem kell kétkezi munkát végeznie.

A poulaine az évek során egyre hosszabb és hosszabb lett, ami egy idő után már arra késztette a hatóságokat, hogy törvényben szabályozzák, hogy a cipők csőre legfeljebb 5 cm hosszúságú lehet. Ennek eredményeképpen is, az 1500-as évekre a poulaine szinte teljesen eltűnt.

A cipő hegyes orra azonban nem csak a társadalmi rangot, hanem viselőjének szexuális étvágyát vagy férfiasságát is kifejezhette. Ennek megfelelően a hegyes orr rendszeresen újra megjelent a különböző korszakokban, elég csak a férfiak 1950-es évekbeli “winklepicker” cipőire vagy épp a női tűsarkú, “stiletto” cipőkre gondolni. A szexuális jelentéstartalom egyik legextrémebb kifejeződését azonban Vivien Westwood 1990-es években tervezett “pénisz-cipőjén” láthatjuk, amelynek orrán és sarkán a férfi nemiszerv részei láthatók.

A cipőorr mellett a sarok volt a lábbelik másik része, amellyel igazán nagy figyelmet tudtak viselőik magukra vonzani. A magassarkú cipők így szintén nagyon korán megjelentek már. Jó példa rájuk a 18. századi francia királyi udvarból induló divathullám, amely során a cipőkhöz magas, vékony és ívelt sarok csatlakozott. A stílus, XV. Lajos francia király szeretője után, “pompadour-sarok” néven vált ismertté.

A magassarkú cipők másik extrém példája az 1890-es években megjelenő, elöl csattal rögzíthető női “Cromwell-cipők” voltak, melyek akár 16 cm magasságba is emelhették viselőiket. Az ilyen cipőkben járó hölgyeket gyakran figurázták ki a korabeli gúnyrajzokon is, amelyeken általában a járásukat segítő sétapálcákkal ábrázolták őket. Eme cipő elnevezése egyébként abból – az egyébként téves – hiedelemből eredt, hogy a 17. század közepén az Oliver Cromwell vezette angol forradalmárok csatos cipőket viseltek. Cromwell katonái valójában praktikus, lapos sarkú cipőket hordtak, amelyeket szíjjal erősítettek a lábukra.

A cipők színe is gyakran hordozhatott szimbolikus tartalmat. Jól példázza ezt a piros cipő megjelenése különböző történelmi korszakokban. Mivel a piros festékhez meglehetősen nehéz volt hozzájutni, gyakran vált magas rangú tisztségviselők jelképévé. Az ókori Rómában előbb a szenátorok, majd a császár kiváltsága volt a piros cipő viselése, de a pápa uralkodói jelvényei között is feltűnik még napjainkban is.