Hat módszer a történelemből arra, hogy még véletlenül se temethessenek el élve
2017. október 11. 14:03
Az élve eltemetéstől való félelem – a tafofóbia – már egészen korai időktől fogva kísérti az emberiséget. Nem is csoda, hiszen egyes kutatások szerint még a 20. század elején is heti rendszerességgel temettek el tévesen halottnak nyilvánított embereket. Eme szörnyűséges sors elkerülésére pedig a legkülönfélébb megoldások születtek a történelem folyamán.
Korábban
Sosem lehetsz elég biztos benne
A 18. századi Angliában élt egy bizonyos Hannah Beswick nevű asszonyság, aki elképesztően rettegett attól, hogy élve temessék el. Hogy ez még véletlenül se fordulhasson elő, egy nem mindennapi megállapodást kötött orvosával, Dr. Charles White-tal. Az asszony minden vagyonát az orvosra hagyta, de csak azzal a feltétellel, ha az vállalja, hogy a nő holttestét sosem temeti majd el és rendszeresen ellenőrzi azt, hogy valóban halott-e.
Dr. White teljesen komolyan vette a megállapodás rá eső részét és az asszony 1758-as halálát követően rendszeresen ellenőrizte a holttestet. Félve attól, hogy oszlásnak indul, bebalzsamozta a néhai Hanna Beswick testét és azt hosszú éveken keresztül, minden egyes nap, két tanú jelenlétében megvizsgálta. Később egy ládába helyezte a testet és évente egy alkalommal ellenőrizte újra.
Az orvos halála után a múmia Manchester városába került, ahol előbb egy helyi múzeumban, majd az egyetemen állították közszemlére. Végül Beswick halála után mintegy 110 évvel, 1867-ben nyilvánították az asszonyt immár bizonyosan halottnak és temették el őt egy jelöletlen sírban a város temetőjében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap