Három bizánci császár elleni merénylet, amely nem pont úgy sült el, ahogy tervezték
2017. július 5. 14:47
Korábban
A császár, aki kétszer fulladt meg
Mikhaél Pszellosz Kronographia című művében részletesen elbeszéli III. Rómanosz bizánci császár életének szomorú végét. Rómanosz hat éves uralkodása nem volt kifejezetten sikeresnek mondható és számos összeesküvés is keserítette a császár életét. Az uralkodó sorsa pedig azért sem volt könnyű, mivel egész életében nagyon beteges volt. Pszellosz, aki 16 éves korában személyesen is látta őt, így jellemezte a császárt:
„Az egész arca fel volt duzzadva és olyan színe volt mint a három napos halottaknak szokott. Folyamatosan kapkodta a levegőt és néhány lépés után már pihennie kellett. Hajának nagy része kihullott … de néhány szál megmaradt a homlokán, amit a légzése mozgatott. Mások már teljesen lemondtak az életéről, de ő maga sosem adta fel a reményt. Orvosok kezébe adta magát és arra számított, hogy szakértelmük végül visszaállítja majd egészségét.”
Pszellosz gyanúja szerint a császár betegségét méreg okozta, amit felesége Zoé adagolt neki az évek során fokozatosan. A szer azonban úgy tűnik nem hatott elég gyorsan az ekkor valószínűleg már új férjet kereső császárnő szerint, ezért végül gyorsabb eredménnyel kecsegtető megoldásra szánta el magát.
Egy nap, amikor Rómanosz a tavaszi napsütést élvezte a medence vízében lebegve, szokásához híven a víz alá merítette a fejét. Ekkor azonban kíséretének tagjai rávetették magukat és nyakánál fogva a víz alá szorították a szerencsétlen császár fejét. Pszellosz szerint sokáig így tartották, majd elengedték és távoztak a helyszínről. A császár testében maradt levegő azonban újra a felszínre hozta őt és mint kiderült, Rómanosz még életben volt.
A vízben lebegő császár segítségért könyörgött és végül egy közelben lévő férfi megsajnálta és kisegítette a medencéből, majd a szobájába támogatta, ahol a császár már csak feküdni tudott. A hírre, hogy túlélte a merényletet Zoé azonnal férjéhez sietett, de azonnal elégedetten nyugtázta, hogy a császár már egyértelműen az utolsókat rúgja. Nem is tévedett: Rómanosz hamarosan már beszélni sem, csak nyögni tudott, egyre szaporábban lélegzett majd végül szája kinyílt és sötét színű, alvadt vér kezdett szivárogni belőle. Még néhány gyenge zihálás és III. Rómanosz bevégezte földi pályafutását.
Zoé nem maradt sokáig özvegyen, másnap ugyanis feleségül ment szeretőjéhez, aki IV. Mikhaél néven Bizánc császára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap