2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Először, másodszor...” – így zajlanak a világ különféle aukciói

2023. november 20. 09:50 Múlt-kor

Az árveréseknek világszerte számtalan fajtája létezik, amelyeket a licitálás módja, az eladók vagy éppen a lehetséges vevők száma alapján különböztethetünk meg egymástól. Magyarországon, és így az idén 250 éves BÁV aukcióin is az úgynevezett angol árverés egy változata domináns, mindazonáltal érdemes lehet áttekinteni, milyen más módokon kerülnek még kalapács alá az értékek.

Földaukció
Földaukció Alaszkában 1917-ben

Mára a nagy aukciós házak árverésein a már említett angol modell számít a legelterjedtebbnek. Ez egy nyílt, emelkedő áras aukciós forma, ahol egy kikiáltási (más néven rezervációs) áron hirdetik meg az árverésre került tárgyat. Ezt az árat a tulajdonos és az aukciós ház közösen határozzák meg, figyelembe véve a tárgy értékét, illetve az eladó által elképzelt vételárat.

Az árverésen a licitálók az előző ajánlatnál (és természetesen a kikiáltási árnál) magasabb árat ajánlva jelezhetik vételi szándékukat, jellemzően legalább egy előre meghatározott licitnövekménnyel növelve az utolsó ajánlat összegét. Az árverés tárgyát az a vevő nyeri el, akinek az ajánlatára már egyetlen vetélytársa sem licitál rá.

A másik gyakori aukciós forma a holland árverés, amely szintén nyílt, de épp ellenkező megközelítést alkalmaz, mint az angol. Itt az árverés vezetője kezdésként egy igen magas árat ad meg, és ezt csökkentik, amíg valamelyik résztvevő megfelelőnek nem találja az árat, és licittel nem jelzi vételi szándékát.

Hagyományosan ezt az árverési metódust olyan termékeknél alkalmazták, amelyek nagyobb mennyiségben álltak rendelkezésre, és nem voltak sokáig eltarthatók: halaknál, virágoknál, gyümölcsöknél, dohánynál. A holland módszer előnye, hogy az árverés rendkívül gyorsan lefolytatható, mert csak egyetlen (a győztes) licit érkezik.

A 17–18. században elsősorban hajók értékesítésénél volt népszerű Angliában az időalapú árverések egy változata, amiben egy gyertyaláng kialvása zárta le az aukciót, és az addig a pillanatig felajánlott legmagasabb összegű ajánlat nyert. Így akadályozták meg, hogy valaki kivárja az árverés végét, és egy utolsó pillanatban megtett ajánlattal nyerjen, mivel a gyertya kialvásának időpontját nem lehetett előre kiszámítani.

A mai időhöz kötött online aukciókban is tetten érhetők hasonló törekvések: egyes online árveréseken automatikusan kitolódik az aukció határideje, ha az utolsó percekben érkezik licit, máshol pedig a számítógép egy véletlenszerű pillanatban zárja le az árverést.

A nyílt licites árverésekkel szemben előfordulnak zárt vagy vaklicitesek is. Ezek során az árverésre került tárgy (vagy más áru: ingatlan, jog stb.) megismerése után a résztvevők mindegyike egyetlen licitet ad le, borítékba zárva vagy másképpen titkosítva. A licitek megismerése után a kikiáltó a legkedvezőbb ajánlatot tevőnek adja át az aukció tárgyát. Ezen módszer az árverésre bocsátónak kedvez azáltal, hogy a licitálók nem ismerik egymás ajánlatait, így nem igazíthatják azokhoz a sajátjukat.

A zárt licites aukciók egy különleges válfaja a Vickrey-, avagy filatelista árverés (bélyegárverés). Ez nevét William Vickrey közgazdászról kapta, aki 1961-ben először írta le tudományosan az eljárást, bár az már 1893 óta bevett gyakorlat volt a bélyeggyűjtők között. Itt is titkos liciteket adnak le a résztvevők, és a legmagasabb ajánlatot tevő nyer, de az áruért a második legmagasabb ajánlott árat fizeti. Vickrey statisztikai elemzése kimutatta, hogy ez a módszer az igazmondást (tehát a valódi érték licitként leadását) teszi optimális stratégiává, és egy lépésben vezet ugyanazon eredményhez, mint az angol típusú árverés.

Mint már említettük, a BÁV aukciói hagyományosan az angol modell szerint zajlanak. Ez tehát azt jelenti, hogy a licitálás a kikiáltási árról indul, és előre meghatározott lépcsőkben történik, amelyet az aukciósház weboldalon elérhető szabályzata határoz meg; ahogy emelkedik a tárgy ára, úgy nő a licitlépcső is. A BÁV aukcióin például 1000 és 20 ezer Ft között még 1000 forintonként lehet emelni, de 200–500 ezer Ft között már 20 ezer Ft a lépcső, 100 millió és 200 millió Ft között pedig 10 millió Ft.

Igazodva a kor és a modern társadalom igényeihez, a patinás magyar aukciósház minden évben szervez kizárólag online zajló árveréseket, de a személyes aukciókon is lehetőség van regisztrációt követően az elektronikus licitálásra. A társaság által készített reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 68%-a nyitott volt az online megoldásokra; a 18–25 éves korosztályban ez az arány 83%. Az így zajló aukciók előnye az anonimitás, és hogy a licitálásban személyes érintkezés nélkül is részt lehet venni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Christie's aukciósház egy árverésének illusztrációja (1808)Holland típusú aukció Aalsmeer városában, 1985-benEgy kalapács a BÁV árveréseiről az 1920-as évekből

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár