Háborítatlan avar sírra bukkantak Nagykőrös mellett
2022. szeptember 19. 13:58 MTI
A 7. században eltemetett 30-40 év körüli avar nő háborítatlan sírjára találtak a régészek a 441. számú főút felújításához kapcsolódó régészeti feltárások során – közölte Fazekas András Kristóf régész az MTI-vel.
Korábban
A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: 2022 tavasza óta zajlik a bontó munkálat és régészeti megfigyelés a Nagykőrös és Kecskemét közötti útszakasz felújításával párhuzamosan.
A projekt során hét, előzetesen "felderített" lelőhelyet tárnak fel, ahol túlnyomórészt római kori szarmata települések nyomaira leltek. A főként félig földbe mélyített házak és műhelyek, terménytároló vermek, füstölők, kemencék, illetve árkok maradványai a Krisztus utáni 3-4. századra tehetőek.
Ezek között találtak rá a Nagykőrös-Fekete lelőhelyen, több mint két méter mélyen egy, a kora- és középavar korszak határán, tehát megközelítőleg a 600-as évek közepén eltemetett nő teljes csontvázára.
A régész elmondása szerint az észak-déli tájolású sírban a koponya bal oldalán egy színarany lemezgömbös fülbevaló, a koponya környékén egy kupacban borostyán és üvegpaszta gyöngyök, a medencén lévő bronzcsat, a bal csípőnél megmaradt, csontból faragott tarsolyzáró, illetve egy, a bal combcsont belső oldalán fellelt vaskés tette kétségtelenné, hogy egy, az elmúlt közel másfél évezred viharait átvészelő, háborítatlan sírra bukkantak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A csontok felszedésekor megtalálták az arany fülbevaló párját is. Az ékszer a „Jánoshida-típusba” sorolható kislemezgömbös fülbevaló, amelynek eredete a 7. század középső harmadára tehető.
A fülbevalókon a több mint egy centiméter átmérőjű színarany lemezből kialakított gömbtestek tetején négy darab, rombusz alakban forrasztott, egyenként három milliméter átmérőjű aranygyöngy található, amelyekhez kapcsolódik az aranydrótból kialakított, oválisra hajlított fülkarika. Érdekessége, hogy ez a típusú fülbevaló kifejezetten ritkának számít a Duna-Tisza közén – tette hozzá.
Fazekas András Kristóf elmondta: az önmagában is értékes leletegyüttes a korszak temetkezési szokásairól is számos fontos információval szolgál. Egyrészt a sírgödör rövidebb oldalain, a lábnál és a fejnél lemélyedések voltak megfigyelhetőek, amelyek egy sírépítményt feltételeznek.
Erre helyezhették rá a deszkakoporsót, amelyre egy darab birka- vagy kecskehúst is fektettek, hogy „a halott ne éhesen menjen át a másvilágra”.
A régész közlése szerint a Kecskeméti Katona József Múzeum a területen végzett régészeti kutatásokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából, a Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Régészeti Intézet alvállalkozójaként végzi.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Mussolini](/ih0Ax/label/.cut-640x400/277.jpg)
Mussolini
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)