Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
2019. március 19. 08:52 Múlt-kor
Korábban
Küzdelem a géppel
Watt 1764-ben vette feleségül unokatestvérét, Margaret Millert, akitől hat gyermeke született. Anyagi kiadásai az évek során megnőttek, és gőzgéppel kapcsolatos kísérletei is egyre több pénzt emésztettek fel – Watt hamar adósságban találta magát. Nem veszítette el azonban soha a fókuszt, 1765-re kiismerte Newcomen gőzgépének minden tulajdonságát, és egy alapvető tervezési hibát is felfedezett, amely lassította a szerkezet működését: a forró gőz lehűlt a dugattyúhengerben, ami miatt a bojler elvesztette hőenergiája nagy részét. Ez azzal járt, hogy percenként az egyébként lehetségesnél hat-nyolc fordulattal kevesebbet tett meg.
Napi sétái egyikén aztán Watt elméjében zseniális szikra keletkezett: miért ne lehetne külön kondenzátort építeni a dugattyúhengertől függetlenül? Műhelyébe visszatérve épített egy makettot ötletéből. A külön kondenzátor működött: kétszeresre növelte a gőzgép fordulatszámát. Figyelemreméltó felfedezése azonban korántsem állt készen arra, hogy piacra dobják – a súlyosan eladósodott Wattnak nehezére esett olyan kovácsot találni, aki képes elkészíteni az alkatrészeket egy életnagyságú példányhoz. Ez már csak azért sem volt könnyű feladat, mert ekkora gőzgépet még soha senki nem épített.
Wattnak tőkére volt szüksége, mielőtt bármihez kezdeni tudott volna találmányával. Földmérőként vállalt munkát több folyami csatornaépítésen, egészen 1768-ig, amikor – továbbra is nehéz helyzetben – megismerkedett John Roebuck üzletemberrel, aki ekkoriban éppen egy olyan bányát bérelt, amelyben súlyos gondok voltak a beázással. Megegyeztek abban, hogy Roebuck finanszírozza a fejlesztés költségeit és a szabadalmi díjat, a várható bevétel kétharmadáért cserébe. 1769-ben a feltaláló végre kiválthatta leghíresebb alkotására a szabadalmat. Úgy tűnt, találmánya végre testet ölthet.
Az eddigre már nagycsaládos Watt azonban kénytelen volt ismét felhagyni gőzgépe fejlesztésével és visszamenni földmérőnek, hogy legyen bevétele. 1773-ban aztán tragédia érte: felesége belehalt a szülésbe, majd befektetője, Roebuck is csődbe ment.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.