George Washington fogainak fájdalmas története
2022. augusztus 21. 08:52 Múlt-kor
Bár máig elterjedt vélekedés, hogy az Egyesült Államok első elnöke fából készült műfogakat használt, Washington műfogsorai valójában elefántcsontból, állati csontokból és valódi emberi fogakból – elképzelhető, hogy rabszolgák fogaiból – készültek.
Korábban
Fájó elnöki fogak
George Washington az amerikai függetlenségi háború tábornokaként, önzetlen politikusként, valamint az Egyesült Államok első elnökeként szerzett magának hírnevet. Majdnem ennyire közismert azonban az is, hogy fogai egész életében nehézségeket okoztak neki.
Az államférfi egykori birtokát kezelő Mount Vernon Ladies’ Association szerint Washington már fiatalon is nagy figyelmet fordított fogainak ápolására: fogkeféket, fogporokat- és krémeket, illetve mirhatinktúrát is vásárolt az ügy érdekében, de erőfeszítései hiábavalóak voltak.
Első fogát 24 éves korában, 1756-ban húzta ki egy bizonyos doktor Watson, akinek Washington öt shillinget fizetett a műtétért. Innentől fogva azonban a helyzet egyre csak rosszabb lett. Elképzelhető, hogy valamilyen ínybetegség állt a háttérben, mindenesetre Washington nem csupán gyötrelmes fogfájásoktól szenvedett, de a körülötte lévőknek is feltűnt fogai szörnyű állapota. „Szája nagy, és rendszerint szorosan zárva van, de időről időre hibás fogakat fed fel” – írta szárnysegédje, George Mercer százados 1760-ban.
Fénykép Washington egyik műfogsoráról a Library of Congress gyűjteményében
Ahogy Washington hadi és politikai csillaga emelkedett, úgy romlott tovább rágószervei állapota. Az 1770-es évektől kezdve már részleges műfogsorokat használt, amelyeket fogorvosa a megmaradt fogaihoz erősített. Ezek a protézisek elefántcsontból készültek, de Washington időnként saját régi fogait is megpróbálta felhasználni hozzájuk:
„A dolgozószobámban álló íróasztal szekrénykéjének fiókjában megtalálod két (metsző)fogamat; kérlek, gondosan csomagold be, és postafordultával küldd el őket nekem” – írta távoli unokatestvérének, Lund Washingtonnak, aki a függetlenségi háború alatt a Mount Vernon-i birtokot igazgatta. „Bizonyos vagyok benne, hogy ott hagytam őket, vagy esetleg az említett asztal szekrénykéjének titkos fiókjában.”
Mire George Washingtont 1789-ben beiktatták az Amerikai Egyesült Államok első elnökeként, már csupán egyetlen saját foga volt meg. Amikor 1796-ban ez is kiesett, Washington a fogorvosának, Dr. John Greenwoodnak ajándékozta, aki nagy becsben tartotta azt, és az óraláncán hordta.
Washington gyűlölte a műfogsorait: nem csak fájdalmas volt őket viselni, de ajkai is furcsán kifelé álltak tőlük. „Nem tudom,” – írta Greenwoodnak 1797-ben – „hogy újat tervez-e készíteni, vagy a régit megjavítani, de óva kell intsem attól, hogy bármit is hozzáadjon oldalt a kerethez: ez már most is túl széles, és a felső és alsó ajak is kitüremkedik tőle, mintha duzzadtak lennének.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.