„Fülledt és rohadt szexualitás” miatt is támadta a cenzúra Örkény István műveit
2021. április 5. 11:12
109 éve, 1912. április 5-én született Örkény István Kossuth-díjas író, dramaturg, a Tóték és a Macskajáték alkotója, az egyperces novellák műfajának megteremtője. A Magyar Írók Szövetségének tagjaként tevékenyen részt vett az 1956-os forradalomban, s hiába gyakorolt 1957-ben önkritikát, 1963-ig publikálási tilalom alatt állt.
Korábban
Jómódú polgárcsalád sarjaként, Budapesten látta meg a napvilágot 1912. április 5-én. Édesapja patikus, akinek felmenői Ösztreicher néven voltak szeszgyárosok. Örkény a piaristáknál érettségizett, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára járt, de diplomáját már mint gyógyszerész kapta meg 1934-ben.
Első írásai a barátaival alapított Keresztmetszet hasábjain jelentek meg, első jelentős novelláját a Szép Szóban közölték. Tengertánc című antifasiszta írására felfigyelt a hatóság is, ezért az 1938-39-es időszakot Londonban, majd Párizsban töltötte. 1940-ben ismét beiratkozott a Műegyetemre, ahol 1941-ben kapott vegyészmérnöki diplomát, s ekkor jelent meg első novelláskötete is.
1942-ben munkaszolgálatosként a doni frontra, majd szovjet hadifogságba került, csak 1946-ban térhetett haza. Ezt követően belépett a Magyar Kommunista Pártba és a Szabad Nép munkatársa lett. A háborúban és a hadifogság alatt szerzett keserű tapasztalatait az Emlékezők (Amíg ide jutottunk) és a Lágerek népe című írásaiban, valamint Voronyezs című drámájában örökítette meg.
1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház elődje) dramaturgja lett, közben folyamatosan publikált. A kritika elismeréssel fogadta őszinte meggyőződésből fakadó, de sematista Házastársak című regényét, Lila tinta című elbeszélését viszont Révai József, az akkori kultúrpolitika teljhatalmú irányítója „fülledt és rohadt szexualitással” vádolta meg. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, közben megjelent Hóviharban című novellakötete.

A Magyar Írók Szövetségének tagjaként tevékenyen részt vett az 1956-os forradalomban, s hiába gyakorolt 1957-ben önkritikát, 1963-ig publikálási tilalom alatt állt. Hogy eltartsa családját, az Egyesült Gyógyszergyár mérnökeként dolgozott. 1965-ben aztán megjelent a Macskajáték, 1966-ban a Tóték kisregény-változata, s az irodalmi élet szenzációja lett a Jeruzsálem hercegnője is. 1968-ban adták ki legnépszerűbb kötetét, az Egyperces novellákat, amelyek jeligéje volt: Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek! A Macskajáték és a Tóték a színházban és filmen is nagy sikert aratott, a világ számos pontján öregbítve írója hírnevét. 1969-ben a Tótékból Isten hozta őrnagy úr! címmel Fábry Zoltán rendezett filmet, a Macskajátékot 1972-ben Makk Károly álmodta filmvászonra.
Örkény még megérte, hogy tíz éven keresztül betiltott drámája, a Pisti a vérzivatarban 1979 elején a Vígszínházban színre kerüljön, 1979. június 24-én hunyt el, még halálos ágyán is dolgozott. 1955-ben és 1967-ben József Attila-díjat kapott, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Emlékét drámaírói ösztöndíj, színház és közterület őrzi, s immár honlapja is van az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A mükénéi kultúra utazói még találkozhattak égei törpeelefántokkal 08:53
- Virtuálisan építettek újjá egy katalán kolostort 07:46
- Tudor-kori alagutakra bukkantak egy essexi iskola területén 06:41
- Harminc új helyszínről dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága tegnap
- Csúcstechnológiával védik a 250 éves stuttgarti parkot tegnap
- Állami mentőövet kérnek a brit kerámiaipari örökségi védelmére tegnap
- Hétezer éves, fej nélküli csontvázakat találtak Szlovákiában tegnap
- Középkori eredetű a rómainak hitt spanyolországi sisaklelet tegnap












