Elhunyt Olsavszky Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész
2021. március 1. 11:09 MTA
Kilencvenkét éves korában elhunyt Olsavszky Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház alapító tagja - tudatta honlapján a Katona József Színház.
Korábban
Mint írják, Olsavszky Éva 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operettfőszerepeinek sokaságát játszotta el.
Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től 1954-ig a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. Évekig játszott vidéki színházakban, Győrben, Szolnokon, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben.
Férjével, a 2015-ben elhunyt Kun Vilmossal együtt vidéki színházak ünnepelt vezető színészei voltak, együtt szerződtek Kaposvárról a Nemzeti Színházba 1980-ban, majd a Katona József Színházba 1982-ben.
Pályája elején főként drámai hősnőket alakított, később groteszk humorát is felfedezték. Szerepformálására mindenkor a szerep és a közönség iránti mély alázat volt jellemző.
A színművész már 44 évesen, 1973-ban Kossuth-díjat kapott, a Jászai Mari-díjat 1959-ben és 1963-ban vehette át.
Főbb szerepei között van Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő); Johanna (G. B. Shaw: Szent Johanna); Lujza (Schiller: Ármány és szerelem); Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája); Arkagyina (Csehov: Sirály); Kurázsi mama (Bertolt Brecht); Simone Evrard (Weiss: Marat/Sade); Hyppolita, Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom); Rozamunda királynő (Jarry: Übü király); Giza (Örkény István: Macskajáték).
Filmekben és tévéjátékokban is szerepelt, köztük az Aranyóra, a Batthyány Lajos vértanúsága, Az idegen gyermek és a Patika című alkotásban.
Olsavszky Évát a Katona József Színház saját halottjának tekinti. "Nagyszerű alakításaira, kedves, finom lényére szeretettel emlékezünk" - írják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.