Franciaországban is megemlékeztek II. Rákóczi Ferencről
2016. szeptember 19. 10:05 MTI
Magyarok és franciák együtt emlékeztek szombaton a Rákóczi-féle szabadságharcra és annak vezetőjére a franciaországi Yerres-ben II. Rákóczi Ferenc halálának 281. évfordulóján. A megemlékezést előadások kísérték II. Rákóczi Ferenc életéről és yerres-i kötődéséről.
Korábban
A fejedelem mellszobrát Károlyi György, Magyarország franciaországi nagykövete és Olivier Clodong, Yerres város alpolgármestere koszorúzta meg a Párizshoz közeli kisváros Rákóczi terén. A Párizstól 23 kilométerre található Yerres-ben töltötte Rákóczi franciaországi emigrációjának utolsó két évét 1715 és 1717 között. Törökországban bekövetkezett halála után, végakaratárának megfelelően az itteni kolostorban helyezték szívét örök nyugalomra. A fejedelem szívét tartalmazó aranyszelencének később, a történelem viharaiban nyoma veszett, Yerres lakói azonban a mai napig őrzik a magyar történelem emblematikus alakjának emlékét, minden évben megemlékeznek Rákócziról.
A helyi önkormányzat és a párizsi magyarok több évtizede hagyományosnak számító ünnepségén a résztvevők - a Magyarországról érkezett delegáció tagjaival együtt - a fejedelem tiszteletére 1937-ben a magyar állam által a francia kisvárosnak adományozott emlékoszlopot, Csáky József alkotását is megkoszorúzták. A város büszkeségének számító obeliszk 1978 óta áll a Rákóczi nevét viselő téren, ahol valamikor a magyar szabadságharc vezetőjének menedékhelyet biztosító kamalduliak kolostora emelkedett. A koszorúzást megelőzően a yerres-i Saint Honest templomban II. Rákóczi Ferenc fejedelem tiszteletére mutattak be misét.
Az ünnepséget követően - amelyen részt vett többek között Török Dezső, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács János, Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője, Lazik Zoltán, Oroszlány polgármestere, valamint Nagy Csaba, az Oroszlányi Rákóczi Szövetség elnöke és a 2016-os franciaországi francia-magyar huszártalálkozó delegációja - a kulturális központként működő yerres-i kastélyban magyaros ebéden látták vendégül a meghívottakat. A megemlékezést előadások kísérték II. Rákóczi Ferenc életéről és yerres-i kötődéséről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap