Francia királyok hobbijából angol urak szórakozásává vált az évszázadok alatt a tenisz
2022. április 10. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Át a Csatornán
A tenisz elterjedésére többféle magyarázat és történet is született. A legvalószínűbb, hogy a játék először Skóciába került a 13. században, majd onnan indult el angliai hódító útjára.
A jeu de paume ezen elmélet szerint az angol nevét onnan nyerte el, hogy az ófrancia tenez szó gyakran hangzott el játék közben, mert ezzel szólították fel az ellenfelet a szerva fogadására.
Az angol nyelven beszélő nézők pedig ezt értették félre teniszként. Az elképzelést gyengíti az a tény, hogy nincs olyan kortárs középkori forrás, amelyben ez a szó feltűnne.
A tenisz 1500 körüli formája
A tenisz skóciai elterjedésével kapcsolatban talán a legismertebb történet I. Jakab király nevéhez fűződik. Az uralkodó ellen 1437. február 20-án merényletet kíséreltek meg, ám a király el tudott menekülni, míg a királyné és az udvarhölgyei feltartották a merénylőket. Egy szennyvízcsatornán keresztül ki is juthatott volna, ám azt az előző napokban lezárták, mert túl sok teniszlabdát nyelt el.
Van egy, a tenisz angliai elterjedéséről szóló történet, amely valószínűleg inkább csak anekdota. Miután V. Henrik angol király megnyerte az azincourti csatát, számos francia előkelőt ejtett foglyul, többek között Charles-t, Orléans hercegét.
A hercegnek hosszasan kellett raboskodnia, ezért olyan elfoglaltságot kereset magának, amely karban tudja tartani magát. Így kezdett bele a jeu de paume-ba, a korabeli teniszbe, amelyet először a várfallal, később már az angolokkal játszott.
A játékról 1555-ben született meg az első könyv, egy itáliai pap, Antonio Scanio da Salothe tollából. A szabályokat először 1599-ben foglalta össze egy Forbet nevű profi játékos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap