Festői életműrekordok sora dőlt meg a Kieselbach Galéria kortárs árverésén
2022. november 14. 18:37 MTI
Kondor Béla Műtücsök felbocsátása című alkotása 120 millió forint leütést ért el, Keserü Ilona Sírkövek 2. című festménye pedig 110 millióért kelt el a Kieselbach Galéria első háború utáni és kortárs árverésén péntek este a Budapest Marriott Hotelben.
Kép forrása: Mohai Balázs / MTI
Korábban
A galéria péntek esti tájékoztatása szerint a nagy érdeklődés mellett zajló aukción sosem látott hazai rekordok születtek.
Kondor Béla Műtücsök felbocsátása című képe 120 millió forintos leütésével megnégyszerezte a festő korábbi életműrekordját. A kép 75 millió forintról indulva kúszott fel a rekordösszegig – közölték.
A tájékoztató idézi Kieselbach Tamás galériavezetőt, aki azt mondta, Kondor ezen műve kivételes ritkaság: „egy arany fényű ikon, csak a Darázskirályhoz mérhető, gyűjtőknek való főműve a kondori életműnek. Két évtizeddel ezelőtti felbukkanásakor is szenzációnak számított, ahogy ma is” – mutatott rá. A különleges ikon igazolta az előzetes várakozásokat, beleértve az online licitálók közötti párharcokat – közölte.
Keserü Ilona, a neoavantgárd világhírű képviselője Sírkövek 2. című, 1967-es képe 48 millióról szárnyalta túl az élő magyar festők eddigi árverési csúcsát, amelyet szintén egy Keserü-kép tartott 55 millió forint leütéssel, a Marilyn és a tenger. A most rekordot döntő Sírkövek 2. a festő legjellegzetesebb motívuma, a balatonudvari szív alakú sírkövek egyik legelső feldolgozása.
Kieselbach Tamás szerint Keserü nagy, vörös-rózsaszín-narancs festménye léptékében és nyelvezetében is különleges kvalitású kulcsmű. A kép először jelent meg a műtárgypiacon, felbukkanása kivételes szenzáció – hangsúlyozta.
Keserü egyik másik képe, az 1976-os Jelek (Lebegő formák) című festmény 8,5 millió forintról indulva kelt el 20 millióért.
A galéria tájékoztatása szerint hazai életműrekordot döntött Kassák Lajos Egyesült Államokból hazakerült, 1958-as absztrakt alkotása, a Kompozíció #7, amely 42 millió forintról jutott 55 millióig. A festmény a legendás galériás, Denise René 1960-as kiállításáról került egy amerikai gyűjtőhöz, Singerhez Ohióba.
Életműrekordot döntött még Veszelszky Béla pointillista absztrakt főműve, a Tájkép (1959-60 körül), amely 24 millióról indulva érte el a 34 millió forintos csúcsot, míg Korga György Terelés című pop-art festménye 7 millióról indulva kelt el 16 millióért, így túl szárnyalta a festő eddigi hazai aukciós rekordját.
Hortobágyi Endre 1995-ös Organikus kompozíciója szintén 24 millióról kúszott fel 30 millióig.
Népszerű volt még a tételek között Bak Imre Carpaccio című festménye, amelyet 19 millió forintért vásároltak meg; nem sokkal mögötte ütötték le az árát, 18 millióért, Fajó János Ölelkező formák című művének. Ugyanennyiért kelt el Tandori Dezső költő gyűjteményéből Korniss Dezső 1953-as Orvvadász című festménye, amely ezzel az összeggel szintént életműrekordot döntött.
Élénk licitemelkedés mellett talált gazdára Siskov Ludmil magyar-bolgár festőművész Asztronauták című festménye, amely 7 millió forintos kikiáltás árról indulva kelt el 17 millióért, El Kazovszkij A Kazovszkij ikonosztáz című képe 10 millió forintról jutott 16 millióig. Maurer Dóra Laza fonat című 1986-os festménye 420 ezer forintról kúszott fel 2 millióra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap