Fény derült a pisai ferde torony eredeti építőjének kilétére
2019. december 19. 12:45
Megfejtették a pisai ferde torony titkát: megtalálták az első építője nevét. A toszkán város jelképének számító, megdőlt tornyot XII. század utolsó negyedében, az építés első fázisában Bonanno Pisano építész tervezte.
Korábban
Azt, hogy Bonanno munkája a torony, Giulia Ammannati, a Scuola Normale di Pisa egyetem paleográfusa fedezte fel – írta szerdai számában a La Nazione című toszkán napilap. Ő fejtett meg egy latin feliratot egy olyan kövön, amelyet 1838-ban Bonanno sírjában, a pisai ferde torony körüli ásatásoknál találtak.
A nehezen olvasható kövön két latin hexameter áll, ezekben Bonanno egy csodálatos mű építőjének nevezi magát. Ammannati kutatásainak eredményeit újonnan megjelent könyvében mutatta be.
Ammannati felfedezése alátámasztja a reneszánsz építész, Giorgio Vasari állítását, aki Bonannót a torony első építőjének nevezte.
A pisai torony megépítése mintegy kétszáz évig tartott három építési szakaszban. Bonanno Pisano 1173-ban kezdett hozzá az építéshez és megépítette az első emeletet, amelyet 15 fehér márvány oszlop vesz körül klasszikus oszlopfőkkel és vakárkádokkal.
A harmadik emelet építésekor 1178-ban az instabil talaj miatt öt centiméterrel megdőlt a torony, ezért leállították az építkezést.
Csak száz évvel később folytatta a munkálatokat Giovanni Di Simone és megpróbálta kiegyensúlyozni a dőlést. A várt eredmény azonban nem született meg, ezért az építkezés ismét leállt. A harangtorony megépítését végül Tommaso Pisano folytatta és fejezte is be 1372-ben.
A 800 éves építményt 1993 és 2001 között a talapzat alatt elhelyezett több tonnányi súlyokkal 44 centiméternyire kiegyenesítették.
A projekt során erős drótkötelekkel biztosították a tornyot. Mivel az 58,5 méter magas építmény a merőlegestől mért 4,5 méteres elhajlása miatt az összeomlással fenyegetett, 1990-ben lezárták a látogatók elől. Az újabb építési munkálatok 28 millió euróba kerültek.
Végül a világörökség részét képező pisai ferde tornyot 2001-ben, tizenegy év után ismét megnyitották.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait tegnap
- Diktátorok szakácsainak visszaemlékezéseit dolgozza fel egy új dokumentumfilm tegnap
- 50 éve buktak le a harckocsi-terveket ellopó Stasi-ügynökök az NSZK-ban tegnap
- Lézeres szkenneléssel mérnek fel egy brazíliai múzeumot tegnap
- Műemléki védettséget kapott Nagy Sándor első győztes csatájának helyszíne tegnap
- Újra látogatható a marzabottói etruszk nemzeti múzeum tegnap
- Élőben közvetítik a TikTokon a Sagrada Familia tornyának felavatását tegnap
- Középkori pergamenek genetikai titkait tárták fel kutatók tegnap















