Felhagy németországi vagyona visszakövetelésével a Hohenzollern család
2023. március 10. 20:37 MTI
Eláll vagyonvisszaszerzési törekvéseitől a Hohenzollern család – jelentette be csütörtökön az egykori német uralkodó dinasztia rangidős tagja.

Három nemzedék egy fotón: II. Vilmos császár (k), Vilmos trónörökös (b) és az ő szintén Vilmos nevű legidősebb fia (j) 1927-ben
Korábban
György Frigyes, Poroszország hercege (Georg Friedrich Prinz von Preußen) német hírportálokon idézett nyilatkozatában ismertette, hogy a család visszavonja a több földbirtokra, villára, a Cecilienhof kastélyra és mintegy négyezer műtárgyra bejelentett igényét, és eláll az ügyben a német állam ellen indított perektől.
A döntés a Hohenzollernek huszadik századi szerepéről folytatandó elfogulatlan történettudományi vita előmozdítását szolgálja – mondta az üzletemberként tevékenykedő nemes, utalva dédapjára, Vilmos porosz trónörökösre, aki számos történész szerint közel állt a náci rezsimhez.
A szövetségi kormány és a két érintett tartomány, Brandenburg és Berlin 2014 óta tárgyal a családdal az egykori NDK területén fekvő családi ingatlanok és egyéb vagyontárgyak visszaszolgáltatásáról és kártérítésről.
Az ország 1990-es újraegyesítése után kialakított szabályozás alapján visszajár az NDK idején államosított vagyon, de kizárható a kárpótlásból, akinek felmenői jelentős szerepet vállaltak a náci vagy a kommunista diktatúrában. Brandenburg tartomány erre hivatkozva megtagadta a vagyon visszaszolgáltatását, mire a család pert indított.

György Frigyes herceg feleségével, Isenburg Zsófia hercegnővel 2011-ben (kép forrása: Wikimedia Commony / Rainer Halama / CC BY-SA 4.0)
A Hohenzollernek törekvéseit heves vita övezi a német nyilvánosságban, és ennek témái közé nemcsak a náci rezsimhez fűződő viszony tartozik, hanem például az is, hogy kaphat-e lakhatási jogot az egykori uralkodó család a Cecilienhof kastélyban, amely a második világháború utáni európai rendezés egyik legfontosabb eseményének, az 1945-ös potsdami konferenciának a helyszíne volt, és amely a kulturális világörökség része.
György Frigyes herceg korábban sem volt mindig sikeres a legszigorúbb bírálói által rablóhadjáratként jellemzett vagyonvisszaszerzésben. Így például 2019-ben a család Rajna menti várának (Burg Rheinfels) visszaszerzéséért indított pert veszítette el.
A vállalkozó nemes üzleti hasznosításra kívánta megszerezni az épületegyüttest, amelynek egyik része romos, másik részében pedig négycsillagos kastélyszálló működik.
A Hohenzollern család a baden-württembergi Hechingen környékéről származik, és a 11. század óta ismert. Nevüket ősi székhelyükről, a Hechingen közelében álló Hohenzollern-kastélyról kapták.
A család tagjai között voltak német választófejedelmek, és porosz, német és román királyok és császárok. Utolsó urakodó tagja II. Vilmos német császár és porosz király volt, akit az első világháború után, 1918-ban fosztottak meg trónjától.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Váratlanul érte a németeket a Moszkvát védő szovjet sereg ellentámadása 15:05
- A hangját vetette be a nácik ellen a háború alatt Marlene Dietrich 14:20
- Budapesten tanácskoznak a múzeumok jövőjéről az etnográfia nemzetközi képviselői 13:18
- A Bermuda-háromszögben eltűnt repülők mentésére küldött hidroplánnak is nyoma veszett 09:50
- Ritka festmények, kerámiák és a magyar történelem relikviái a BÁV 82. Művészeti Aukcióján 08:40
- 3000 receptes szakácskönyvet is kiadott A három testőr szerzője 08:20
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe tegnap
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget tegnap