Expedíció a mocsaras pokolban – így találta meg Stanley Livingstone-t
2016. november 16. 08:25
Korábban
Livingstone nyomában
Livingstone elmesélte „felfedezőjének”, hogy már évek óta szerencsétlenség övezi munkásságát. A Nílus-expedíciót a tolvajlások és a hordárok tömeges szökése gyakorlatilag ellehetetlenítették. A trópusi betegségek kiszívták az erejét, és arra lett kényszerítve, hogy arab rabszolga-kereskedőkkel tartson. Éppen egy kis kunyhóban tengette mindennapjait, amikor Stanley-ék megérkeztek.
Aggasztó egészségügyi állapota ellenére Livingstone visszautasította az ajánlatot, hogy hazatérjen Európába, ő inkább folytatta a Nílus-forrásvidékének felkutatására indított expedícióját, miután Stanley segítségével feltölthette készleteit. A megmentői vele tartottak, és 1872 márciusában elindultak a mai Zambiához tartozó Bangweulu-tó felé, déli irányba. A halálos betegségek később utolérték, és 1873. május 1-jén malária és vérhas következtében életét veszítette.
Habár Livingstone karrierjének és életének vége szakadt, Stanleyé csak ezután kezdődött. Hazatérte után a New York Herald-expedíciónak köszönhetően igazi híresség lett belőle. Útjáról 1872 nyarán kiadott – Hogyan találtam meg Livingstone-t, utazások, kalandok és felfedezések Közép-Afrikában című – könyve bestsellerré vált. Érdekes, hogy a mű hatalmas vihart kavart az Egyesült Királyságban, ahol csak nehezen törődtek bele, hogy nem egy britnek, hanem egy amerikai zsurnalisztának sikerült a híres felfedező nyomára bukkannia.
Rövid ideig ismét riporterként tevékenykedett, de nem tudott ellenállni Afrika hívó szavának, és 1874-ben a Herald és a London Daily Telegraph finanszírozta expedíció keretében ismét visszatért a fekete kontinensre, hogy Livingstone befejezetlenül záródó felfedezéseit folytassa. Az 1874-es expedíciója az egyik legvakmerőbb afrikai utazásként vonult be a történelemkönyvekbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap