Évtizedeken át korona nélküli király, majd néhány napig Erdély első fejedelme volt János Zsigmond
2020. július 7. 17:58 Múlt-kor
Korábban
Harc a kormányzóságért
Az ezt követő időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Fráter György a Habsburgok és a törökök közötti hintapolitikát tovább folytatva igyekszik kiszorítani Izabellát és a gyermek János Zsigmondot a hatalomból. Habár az anyakirályné többször figyelmeztette György hűtlenségére a Portát, mivel török katonai jelenlét nem volt Erdélyben, segítségre nem lelt.
1551-ben egy császári sereggel megerősítve a Gyulafehérvárra költöztetett anyakirálynét és gyermekét Fráter György foglyul ejtette. A kényszer alatt aláírt, úgynevezett szászsebesi nyilatkozatban Izabella lemondott minden korábbi magyarországi és erdélyi birtokról, amelyet János Zsigmond királyságáért való kárpótlásul ígértek neki.
Ezután Izabella Lengyelországba húzódott vissza bátyja, II. Zsigmond Ágost király védelmébe, a gyermek János Zsigmonddal együtt.
Fráter Györgyöt időközben a bizalmatlan Habsburgok meggyilkolták, és saját adminisztrációjukkal helyettesítették az addigi, jobbára magyarokból, illetve székelyekből álló vezetést. Ez egyre nagyobb elégedetlenséget szült, főleg, mivel a válaszcsapásként megindult török seregek ellen Ferdinánd nem tudott érdemi ellenállást felmutatni.
Habár Ferdinánd 1554-ben kedvezett a székelyeknek azzal, hogy a pozsonyi országgyűlésen oklevélben ismerte el különleges jogaikat (ezek magyar nyelvű leirata az 1555-ös székely konstitúció), a török nyomásnak engedve az erdélyi rendek 1556-ban Izabella és János Zsigmond uralmának újbóli elismerésére Szászsebesn újabb országgyűlést tartottak, és a száműzött királyt és édesanyját visszahívták Erdélybe.
Az oszmán szultán mellett a francia és a lengyel király is elismerte II. János trónigényét, így végül Ferdinánd lemondott Erdélyről. Kolozsvárra való bevonulásuk után Izabella lett Erdély kormányzója az ekkor 16 éves fia nagykorúságáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap