Évszázadok küzdelme is csak rövid önállóságot eredményezett a Montenegrói Királyságnak
2021. augusztus 28. 08:48 Múlt-kor
111 éve, 1910. augusztus 28-án kiáltotta ki I. Miklós fejedelem Montenegró királysággá alakulását, amelynek ezzel ő lett az első királya. A következő évek balkáni háborúinak egyik legnagyobb győzteseként a Montenegrói Királyság ezután jelentősen növelte területét, azonban az első világháború elsöpörte az ország függetlenségét, amely csaknem egy évszázad múlva állt csak helyre.
Dániel koronaherceg látogatást tesz egy montenegrói tüzérállásban 1912-ben, az első balkáni háború idején
Korábban
Nagyhatalmak között
A Balkán-félszigetre az ókor végén, illetve a középkor korai szakaszában betelepülő szláv lakosság az illír őslakossággal keveredve hozta létre az első önálló államalakulatot a mai Montenegró területén, ez volt a Dukljai Fejedelemség (görögül Diokleia, latinul Doclea), amely Cirill és Metód térítése nyomán a kereszténységet is felvette.
Montenegró nevét („Fekete Hegy”) a mai ország délnyugati részén található Lovćen-hegy örökzöld erdőinek sötét színéről kapta, a legkorábbi ilyen néven (latinul, „Monte nigro” alakban) való említése 1053-ból, egy pápai dokumentumból való. A helyi nyelven Crna Gora alakban használt név a 15. század tájékán vált az ország elterjedt elnevezésévé a lakosság körében is.
A középkor folyamán előbb bolgár dominancia alá kerülő, majd a szomszédos szerb és bizánci államok között őrlődő állam a függetlenségét bizonyos mértékben rendre meg tudta őrizni a hegyvidéki domborzat miatt az idegen hadak számára rendkívül nehezen járható terepének köszönhetően.
A középkor során a rendszerint Zetának nevezett terület a Nemanjić-ház uralta Szerbia része, majd a helyi Balšić-ház alatt független, ezután a rigómezei csata (1389) után létrejött szerb maradványállam, a despotátus része, majd ismét önálló állam volt a Crnojević-dinasztia alatt. Eközben a mai ország tengerparti szakaszát a velenceiek uralták, az itteni, jobbára romanizált, latin nyelvet beszélő (dalmát) lakosságot asszimilálva.
A térségben terjeszkedő Oszmán Birodalom sosem tudta teljesen uralma alá hajtani a montenegróiakat, azonban a 15. század végére jelentős befolyásra tettek szert a lakosság iszlám vallásra térítésével.
„Péter, Diokleia archónjának” pecsétje a 10. vagy 11. századból
Bár formálisan az Oszmán Birodalom shkodrai (iškodrai) szandzsákjának egyik vilajetévé, majd külön szandzsákká vált 1514-ben, 1516-ban a lakosság az iszlámra áttért Crnojević-házi szandzsákbég helyett saját vezetőt választott Vavila cetinjei metropolita (püspök) személyében.
E különös fordulat előbb választott, majd örökletes teokráciát eredményezett: a vladikának nevezett metropolita volt az ország világi és egyházi vezetője egy személyben, egészen a 19. század közepéig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05