Eva Braun sosem mutatkozhatott Hitlerrel együtt a nyilvánosság előtt
2018. február 6. 08:30 MTI
106 éve, 1912. február 6-án született Eva Braun, aki több mint tíz éven keresztül volt Hitler társa, rövid ideig felesége, s akinek szerepéről egészen a világháború végéig alig néhányan tudtak. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja.
Korábban
Münchenben született, apja tanár volt. Nem volt különösebben jó tanuló, az atlétikát azonban nagyon szerette, ami meg is látszott az alakján. Tizenhét éves korában kezdett dolgozni eladóként a fotográfus Heinrich Hoffmann boltjában, aki a náci párt hivatalos fényképésze volt. Hamar megtanulta a kamera használatát és a filmelőhívás fortélyait. A nála huszonhárom évvel idősebb Hitlerrel Hoffmann stúdiójában találkozott először 1929 októberében. Eva 1932 után testvérével, Gretllel közösen bérelt lakást, s Gretl gyakran elkísérte testvérét és a vezért Hitler berchtensgadeni „házába”, a Berghofba, amely az Obersalzberg szikláján állt.
Hitler korábban Geli Rauballal, fél-unokahúgával élt együtt, aki 1931-ben öngyilkosságot követett el. A vezér szinte beleőrült a lány elvesztésébe, Eva Braunnal való kapcsolata csak ezután vált intenzívebbé. Eva kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, valószínűleg azért, hogy Hitler figyelmét jobban magára irányítsa. Braun 1933-tól már fényképészként dolgozott Hoffmann mellett, így lehetősége volt, hogy csatlakozzon Hitler kíséretéhez, mint a nemzetiszocialista párt fotósa. 1935-ben Hitler lakást bérelt Evának és testvérének Münchenben, majd egy villába költöztek Bogenhausenben. 1936-ban Eva már Hitler "háztartásához" tartozott, ám ideje nagy részét továbbra is Münchenben töltötte és volt egy apartmanja Berlinben is.
Hitler szeretett különböző szerepekben tetszelegni, egyik kedvence a szűzies hős volt. A náci ideológia szerint a férfiak politikai hősök, harcosok, a nők pedig a tűzhely őrei. A Führer hitte, hogy vonzó a nők körében, s nőtlenségét igyekezett arra használni, hogy növelje politikai népszerűségét. Hitler és Braun soha nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt. Evának külön szobája volt a Berghofban, a berlini rezidencián és a berlini bunkerben is. A fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, a náci pártnak sem volt tagja. Főként a fotózás, a filmek, az öltözködés érdekelték. Rengeteg filmet, képet készített a „belső körről” és ezek közül amit tudott igyekezett jó pénzért Hoffmann-nak eladni. Egy idő után Braun Hitler magántitkárává lépett elő, de soha nem vehetett részt a politikai megbeszéléseken.
Amikor Eva Braun 1944. július 20-án értesült a Hitler elleni sikertelen merényletről, ezt írta a Führernek: „Találkozásunk első pillanatától kezdve megfogadtam, hogy bárhová követlek, akár a halálba is.” 1945 áprilisában Braun Berlinbe utazott, hogy Hitlerrel legyen a Führer-bunkerben, és nem volt hajlandó eltávozni onnan akkor sem, amikor a Vörös Hadsereg már Berlin kapujában állt. Április 28-ról 29-re virradó éjjel a Führer és Eva Braun egy egyszerű polgári ceremónia keretében összeházasodtak. Az eseménynek Joseph Goebbels és Martin Bormann voltak a tanúi. Braun Eva Hitlerre változtatta a nevét.
1945. április 30-án délután elköszöntek az alkalmazottaktól. Három óra harminc perckor egy hangos dörrenés hallatszott, a szobába Hitler inasa, Heinz Linge és az SS-segédtiszt, Otto Günsche lépett be, s megtalálták Hitler és Eva Braun holttestét. Eva ciánkapszulát vett be, Hitler a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával. A holtesteket a bunker vészkijáratán keresztül a birodalmi kancellária kertjébe vitték, ahol elégették azokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap