Elvis Cadillacjére és Sissi unokájának diadémjára is lehet licitálni
2018. október 8. 13:57 MTI
Elvis Presley kedvenc autóját árverezi el a Dorotheum aukciósház október végén Salzburgban: az 1972-es Cadillac de Ville Estate Wagon értékét 100-200 euróra ezer (32-64 millió forintra) becsülik.
Korábban
A rock and roll királya az 1970-es években ezzel ingázott Beverly Hills és Las Vegas között. Ebből a modellből csak kettő létezett a világon, a másik Dean Martiné volt. Az autó a legkisebb részletekig Elvis kívánságára készült, még a kerékküllőket is 24 karátos arany borítja. Nyolcállomásos rádióval, bőrborítással, légkondicionálóval, valamint hidraulikus és elektronikus segédeszközökkel egészítették ki az eredetileg Sedan Deville típusú limuzint, melyet az American Sunroof Company épített át extranagy kombivá. A különleges autó, amelyben 112 ezer kilométer van, Elvis halála után húsz évig Graceland személyzetének járműveként szolgált, majd az 1990-es években műgyűjtők tulajdonába került. 2016-ban Ausztriába vitték a járművet.
Elvis Presley autók iránti rajongása legendás volt, a Cadillacekhez különleges kapcsolat fűzte. Előfordult, hogy tíznél is több autót vásárolt meg egyszerre, majd elajándékozta a barátainak. Az október 20-án árverésre kerülő autót eredetileg menedzserének, Colonel Parkernek szánta, de az énekes olyan gyakran kölcsön kérte tőle, hogy végül Parker visszaadta neki. A Classic Expo Salzburg keretében Elvis kocsija mellett 98 további ritkaságot kínálnak eladásra.
A Dorotheumban október végén egy Habsburg-házi gyémánt diadémot is elárvereznek majd. Az ékszer egykor Ferenc József osztrák császár és magyar király és Erzsébet királyné unokájának tulajdona volt.
A diadém a királyi pár legifjabb gyermeke, Mária Valéria főhercegnő lányáé, Hedvigé (1896-1970) volt. Leütési árát 60-120 ezer euró közöttire becsülik az aukciósház csütörtöki közlése szerint. Mária Valéria 1918. április 24-i férjhez menetele alkalmából ajándékozta lányának az értékes diadémot.
A fejdíszt a királyi és császári udvar ékszerésze, A. E. Köchert készítette Bécsben. A hét brossra osztható diadémot összesen 40 karátos (8 grammos) gyémántok alkotják. A háborús körülmények miatt az esküvőt szűk családi körben, az alsó-ausztriai Wallsee-ben tartották meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.