Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
2024. március 21. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A második legsürgősebb pont
Mint ismeretes, a Vix-jegyzék hatására lemondott Károlyi Mihály köztársasági- és Berinkey Dénes miniszterelnök a(z addigra már kormánykoalícióban lévő) szociáldemokratáknak adták át a stafétát, akik 1919. március 21-én a Gyűjtőfogházban fogvatartott kommunista vezetőkkel megegyeztek a hatalomátvételről és az új politikai irányvonalról.
Már aznap megfogalmazták a Tanácsköztársaság alapokmányának tekinthető Mindenkihez! című kiáltványt, amely a proletárság hatalomátvétele és a Magyarországi Szocialista Párt megalakulása mellett bejelentette a gazdaság szocialistává alakítását és az új külpolitikai irányvonalat. A kormányhatalmat az új párt tagjaiból álló Forradalmi Kormányzótanács vette át, amely feladata a kiáltvány szavai szerint haladéktalanul megkezdeni „a nagy alkotások sorozatát a szocializmus, a kommunizmus előkészítésére és megvalósítására”.
Plakátok egy budapesti üzlet kirakatában (Fortepan / Péchy László)
Ezen „nagy alkotások sorozata” már aznap kezdetét vette, rendeletek formájában, melyek közül az első a Statárium bevezetéséről szólt. Ezt követően a Forradalmi Kormányzótanács II. sz. rendelete a „Tilos szeszes italokat árulni és fogyasztani” címet viselte – úgy látszott, a forradalmi vezetés alapvető kérdésnek tekintette az alkoholfogyasztás visszaszorítását, ugyanis a kiáltvány mellett mindössze három rendeletet hozott a tanácskormány a hatalomátvétel napján. A rendelkezés első §-a szerint „Mindennemű szeszesital kimérése, forgalomba hozatala és fogyasztása tilos”. A Tanácsköztársaság tehát szigorúbb szabályozást hozott, mint például a jól ismert amerikai szesztilalom, a tengerentúlon a jogszabály ugyanis „csupán” a 0,5%-nál magasabb alkoholtartalommal bíró italok gyártását, kereskedelmét és fogyasztását tiltotta be.
A rendelet elsőként a szeszesitalt árusítókat és forgalmazókat büntette: aki a tilalom e rendelkezéseit megszegte üzlete elkobzásával és 50 000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel volt büntetendő (összehasonlításképpen egy pincér átlagos fizetése 1919-ben havi 1300 korona, míg a március 30-án megalakuló Vörös Hadsereg bakájának zsoldja havi 450 korona volt). A fogyasztáson kapott állampolgárokat 10 000 koronáig terjedő pénzbüntetés mellett egy évig terjedő fogházbüntetéssel is sújthatta a forradalmi törvényszék. Ez utóbbit már könnyebb volt ellenőrizni, ugyanis az alkoholt fogyasztó személy mindaddig veszélyben érezhette magát, amíg az ittasság meglátszott rajta.
Az Operaház épülete és az 1919. május 1-i felvonulás (Fortepan / SK)
A statáriális bíráskodásra a forradalmi törvényszékeket csak a Forradalmi Kormányzótanács IV. sz. rendelete hozta létre; a kormányzótanács rendeletben bármely cselekményt hatáskörébe utalhatott, mint ahogy tette is a szesztilalom megszegőivel kapcsolatos eljárásokra. Akit tehát a Tanácsköztársaság idején alkoholfogyasztáson kaptak, statáriális bíróság előtt találhatta magát. A forradalmi törvényszék tagjait közvetlenül a Forradalmi Kormányzótanács nevezte ki, ez a megbízatás nem volt képesítéshez kötve, halálbüntetést is kiszabhatott, perorvoslatnak pedig nem volt helye. Fellebbezési jog is csak július 10-től illette meg a vádlottakat, így aki a forradalmi törvényszék elé került, semmi jóra nem számíthatott.
A Forradalmi Kormányzótanács első három rendeletét a Budapesti Közlöny 1919. március 24-én hirdette ki (az állami lap ezzel meg is szűnt, a kihirdető közlöny ezentúl a Tanácsköztársaság címet viselte), elvileg ettől kezdve volt tilos az alkoholfogyasztás Magyarországon. A tanácskormány alig két héttel a szesztilalom bevezetése után mondta ki a még teljesítetlen, szeszesital adásvételével kapcsolatos szerződések semmisségét (azaz érvénytelenségét) akkor is, ha a szerződést március 21. előtt kötötték (ez nem vonatkozott már vasúton, vagy hajón útban lévő szeszkészletekre).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén
- Háromszáz évig álltak háborúban az észak-amerikai telepesek és az indiánok
- Amerikában is hódított szellemességével Oscar Wilde
- Zajos sikere volt a „csendes Beatle” George Harrisonnak
- Szoknyával a politikában – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Történelmi jelentőségű adománnyal gazdagodott a British Múzeum
- Nehéz természete miatt még szomszédjai sem kedvelték Goldfinger Ernőt
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap