Előkerültek a debreceni kereskedelmi akadémia dualizmus kori falfestményei
2018. június 21. 11:01 MTI
Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti seccókat - művészi falfestményeket - az épület dísztermében - jelentette be a cívisváros polgármestere szerdán, a helyszínen tartott sajtóbejáráson.
Korábban
Papp László felidézte, hogy az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a kereskedelmi akadémia épületének megépítését határozta el. A debreceni kereskedelmi akadémia - majd később megyei könyvtár - épülete 1892-1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült fel a város központjában, a Református Nagytemplom szomszédságában.
A kereskedelmi akadémia reprezentatív belső tereinek belsőépítészeti, képző- és iparművészeti kialakítását ma már csak képekről ismerjük, a helyi Déri Múzeumban megtalálható vázlatok alapján lehetőség van a falfestmények teljes rekonstrukciójára, eredeti állapot szerinti helyreállítására - mondta a polgármester.
Pintér Attila restaurátor hozzátette: a fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 darab, különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozás található. A festményeket Mirkovszky Géza (1855-1899) készítette 1893-ban. A festő ebben az időszakban Debrecenben élt, az egykori zenede, a mai zeneművészeti szakközépiskola dísztermében is megtalálhatók a munkái. A kereskedelmi akadémia dísztermének falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg az Árpád-kor, az izmaelita kor, az olasz kor, a német kor és a debreceni nagyvásár jeleneteivel - tette hozzá.
Papp László polgármester elmondta azt is, hogy pályázati pénzből újítják meg az elkövetkező években az épületet, amelyet ha elkészül, kulturális fogadótérként használnak majd, s ott helyezik el a helyi értéktárat. Szeretnék, ha a helyreállítás 2023-ra elkészülne, s amennyiben Debrecen megnyeri az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatot, a reprezentatív helyiség a programok egyik helyszíne lehetne - tette hozzá Papp László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50