Előbb a nyilasok, majd a képtelen háborús vádak üldözték el Dohnányi Ernőt

2020. február 10. 14:49 MTI

Hatvan éve, 1960. február 9-én halt meg a zongoraművészként, zeneszerzőként, karmesterként és zongorapedagógusként is maradandót alkotó Dohnányi Ernő.

Korábban

1877. július 27-én született Pozsonyban. Első zongoraleckéit gimnáziumi tanár, kiváló amatőr csellista apjától kapta, első kompozíciós kísérleteit hétesztendősen írta.

A pozsonyi katolikus főgimnázium zenekarában hegedült, a kórusban énekelt, a dóm orgonistájától tanult zongorázni. Zongoradarabokat, dalokat, operát, misét komponált, ezekből szülővárosában és Bécsben többet be is mutattak.

Liszt zenei öröksége miatt a bécsi helyett a budapesti Zeneakadémiát választotta és ő lett az intézmény első világhírű növendéke. A zeneszerzés és zongora szakot három év alatt, kitüntetéssel végezte el, beiratkozott a bölcsészkar magyar-német szakára is, de időhiány miatt az első szemesztert sem fejezte be.

Első zeneszerzői sikerét még tanulóévei alatt aratta, Op.1 jelzésű c-moll zongoraötösét Brahms ajánlására adták elő Bécsben. Utolsó éves növendékként 1896-ban, a millennium alkalmából meghirdetett zenei versenyen f-moll szimfóniájával és Zrínyi-nyitányával elnyerte a Király-díjat.

1898-ban nagysikerű koncertkörutat tett Angliában, virtuóz zongoratudásával, dinamikus előadásmódjával hamarosan Európa és a tengerentúl nagyvárosainak ünnepelt művésze lett.

1899-ben megnyerte a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt az e-moll zongoraverseny egytételes változatával, 1906-tól Berlinben élt és tanított. Az első világháború alatt, 1916-ban hazaköltözött, a Zeneakadémia tanára, 1919-ben igazgatója, a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya lett.

Elindította az oktatási rendszer reformját, emiatt szembekerült a tanári kar konzervatív szárnyával, s végül arra hivatkozva, hogy a Tanácsköztársaság alatt – Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan – a zenei direktórium tagja volt, Kodállyal együtt felfüggesztették állásából.

Életét ezután a koncertezés és a komponálás töltötte ki, ahogy később nyilatkozta: “A legteljesebb pihenést a komponálás jelentette számomra.” Az Operaház 1922-ben bemutatta A vajda tornya című operáját, a következő évben Budapest egyesítésének félszázados jubileumára Ünnepi nyitányt komponált.

1921 és 1927 között évente hangversenykörutat tett az Egyesült Államokban, 1925-ben New York állam szimfonikus zenekarának vezető karmesterévé választották.

1928-tól ismét a Zeneakadémia tanára, 1934-től főigazgatója volt, 1931-től a Magyar Rádió zenei osztályát is vezette, 1933-ban kezdeményezésére szervezték meg az I. Nemzetközi Liszt Zongoraversenyt, amelyet tanítványa, Fischer Annie nyert meg.

Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, többek között 1930-ban a Corvin-lánc, 1936-ban a francia Becsületrend birtokosa, a felsőház tagja lett.

Olyan ősbemutatók karnagya volt, mint Bartók Négy zenekari darabja, I. zongoraversenye, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy Kodály Psalmus Hungaricusa. Ebben az időben kevesebbet komponált, de kiemelkedő a szegedi dóm felavatására szerzett Szegedi miséje (1930).

1941-ben a zsidótörvények elleni tiltakozásul lemondott minden vezető tisztségéről, 1943-ban otthagyta a Zeneakadémiát is, az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvételt követően Ausztriába költözött, s többet már nem tért haza.

Idehaza 1945-ben felkerült a háborús bűnösök listájára, s noha hivatalosan tisztázták, a képtelen vádak tovább üldözték.

1948-ban Argentínába települt, egy évig a tucumáni egyetem zenei tanszékét irányította. 1949 őszén a floridai Tallahassee-be költözött, élete utolsó évtizedében a Floridai Állami Egyetem zongora- és zeneszerzés professzoraként tevékenykedett, mesterkurzusokat tartott, koncertezett, 1955-ben amerikai állampolgárságot kapott.

Utoljára 1956-ban az edinburghi ünnepi játékokon vezényelt, utolsó hangversenyét 1959 októberében adta. A nyolcvankét éves Dohnányi 1960-ban lemezfelvétel miatt utazott New Yorkba, de megfázott, és február 9-én szívelégtelenségben meghalt.

Három házasságából két gyermeke született, unokái közül Klaus politikus, Hamburg polgármestere, Christoph világhírű karmester, operaigazgató lett.

Dohnányi Ernő különösen Beethoven, Schubert, Schumann és Brahms műveinek ihletett előadója volt, de a zeneirodalom minden nagy komponistájának műveit játszotta, beleértve Bartókot és Kodályt is.

Sajnálatos módon zongoraművészi és karmesteri nagyságát alig őrzi életének legfényesebb időszakából származó hangfelvétel. Zeneszerzőként a 19. század fordulójának késő romantikus stílusán nőtt fel, ami életre szóló hatást gyakorolt rá.

A zeneirodalom minden műfajában otthonosan és bátran kísérletezett a formákkal, színekkel, harmóniákkal. Élete végén, mintegy visszatekintésként nyilatkozta: “Leginkább komponistának éreztem magam, ha többféle minőségben is szerepeltem”. Bartók kortársaként zeneszerzői munkássága sokáig háttérbe szorult, de műveit kezdik újra felfedezni.

1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, Florida államban július 27-ét, a zeneszerző születésnapját Dohnányi-napnak nyilvánították.

2002-től működik az MTA Zenetudományi Intézetének részeként a szellemi hagyatékát gondozó Dohnányi Archívum, amelynek alapvető célja, hogy összes alkotását hozzáférhetővé tegye, szerteágazó alkotói tevékenységét tudományos módszerekkel feltárja.

Amerikai hagyatékát mostohaunokája az MTA Zenetudományi Intézetének ajándékozta, az anyag 2014-ben érkezett Magyarországra, 2015-ben jelent meg a Dohnányi Ernő amerikai éveiről szóló monográfia.

A hazai zenei életben jelentős szerepet játszik az 1989-ben a zeneszerző nevét felvevő Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.