Elhunyt Françoise Arnoul, a 20. század derekának francia filmsztárja
2021. július 21. 11:14 MTI
Elhunyt 90 éves korában Françoise Arnoul, az 50-es évek francia filmcsillaga, Jean Renoir Mulató a Montemartre-on című filmjének sztárja.
Korábban
A színésznő családja kedden jelentette be, hogy Arnoul hosszú betegség után egy párizsi kórházban halt meg.
1931-ben született az algériai Constantine-ban, édesapja tüzérségi tábornok, édesanyja pedig színésznő volt. Eredetileg táncosnőnek készült, Marokkóban tanult klasszikus táncot.
Miután családjával Párizsba költözött, a színészet felé fordult, mert táncosként már nem tudta folytatni tanulmányait. Viszont amikor megkapta első szerepét a L’épave című filmben, éppen egy táncosnőt kellett játszania.
Az 50-es évek szexszimbólumának tartották. Olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Tiltott szerelem, Az éjszaka lányai vagy a Mulató a Montmartre-on. Utóbbiban Nini szerepét alakította.
1954-ben Henri Verneuil Az ötlábú bika című vígjátékában Fernandel partnere volt, és további négy filmet forgatott a rendezővel. A kárhozat útja című filmben Jean Gabinnel játszott, és szerepet kapott Radványi Géza Mulat a kongresszus című 1966-ban bemutatott mozijában is. A hatvanas évektől televíziós filmekben és sorozatokban is vállalt szerepet.
Utolsó munkája a 2016-ban bemutatott La cancre volt, Paul Vecchiali romantikus drámája, amelyben a rendező és Catherine Deneuve alakította a főszerepet.
„Soha nem érdekelt a karrierem, azokban a filmekben játszom, amelyeket a legjobban szeretek” – nyilatkozta egyszer pályafutására visszatekintve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap