Elhunyt Milan Kundera, a közép-európai irodalom óriása
2023. július 12. 16:06 MTI
Elhunyt 94 éves korában Milan Kundera cseh születésű regényíró, drámaíró – erősítette meg szerdán Anna Márazková, a brnói Morva Tartományi Könyvtár szóvivője a ČTK cseh hírügynökség értesülését.
Korábban
A 20. század egyik legjelentősebb, világszerte ismert írója cseh és francia kettős állampolgár volt, Párizsban halt meg kedden, hosszú betegség után – írta a ČTK az író feleségére, Vera Kunderára hivatkozva.
Milan Kundera 1929-ben a dél-morvaországi Brnóban született, és elsősorban a hatvanas években megjelent, később 44 nyelvre lefordított A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett nemzetközi hírnevet.
Az 1967-ben megjelent Tréfa című regénye – amelyből 1968-ban film is készült – a személyi kultusz karikatúráját rajzolta meg. A csehszlovák kultúrpolitika vezetői hisztérikusan reagáltak: kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, könyveit száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól.
Miután aktívan támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot, újabb konfliktusba került a korabeli csehszlovák kommunista hatalommal, és 1975-ben emigrált Franciaországba. Csehszlovák (cseh) állampolgárságától 1979-ben fosztották meg, s állampolgárságát csak 2019-ben kapta vissza.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Bár az író a rendszerváltás után is csak ritkán látogatott el szülőhazájába, és gyakorlatilag soha nem kapcsolódott be a csehországi irodalmi és kulturális életbe, művei és élete iránt tartósan nagy az érdeklődés a csehek körében.
A közelmúltban megjelent új, regényes Kundera-életrajz Jan Novák publicista tollából – Kundera: Csehországi élet és kor – igazi sikerkönyv lett, napokon belül eltűnt a könyvesboltokból, és hasonlóan gyorsan elfogyott az utánnyomása is. Jan Novák bejelentette: azt tervezi, hogy megírja Kundera franciaországi éveinek a történetét is.
A Morva Tartományi Könyvtár (MZK) önálló részlegeként létrehozott Milan Kundera Könyvtár a hetvenes évek második felétől Franciaországban élő cseh író 44 nyelven megjelent több mint 3000 könyvét, a szerző személyes archívumának és levelezésének jelentős részét, valamint a világban kiadott művei fogadtatásának sajtóvisszhangját tartalmazza.
A világhírű író 2020-ban adományozta a szülővárosában, Brnóban működő Morva Tartományi Könyvtárnak könyveit, cikkei, levelei archívumát és más dokumentumokat.
Milan Kunderát gyakran emlegették az irodalmi Nobel-díj egyik jelöljeként, esélyeseként. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott. 2009-ben életműve elismeréséül a Francia Akadémia Simone és Cino del Duca Alapítványának díjával tüntették ki.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![zsidóság](/ih0Ax/label/.cut-640x400/136.jpg)
zsidóság
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)