Elérte végleges magasságát a barcelonai Sagrada Família
Péntek délelőtt a helyére emelték a barcelonai Sagrada Família (Szent Család-templom) Jézus Krisztusnak szentelt főtornyának utolsó elemét, egy 17 méter magas keresztet. A 144 éve épülő, Antoni Gaudí által tervezett bazilika ezzel elérte a 172,5 méteres maximális magasságát, amellyel hivatalosan is Barcelona legmagasabb épületévé, egyúttal a világ legmagasabb templomává vált.
Az erős szél miatt napokat csúszó mérnöki művelet során pénteken 11 órakor egy négyoldalú, acélból és üvegből készült keresztet emeltek a központi torony tetejére. Jordi Faulí, a projekt jelenlegi főépítésze az eseményt a több generáción átívelő építkezés történelmi mérföldkövének nevezte.
A 18 tervezett torony közül a legmagasabbnak számító Jézus-torony befejezését hivatalosan 2026. június 10-én, az építész Antoni Gaudí halálának századik évfordulóján ünneplik meg. Az eseményre 16 évvel azután kerül sor, hogy XVI. Benedek pápa 2010-ben bazilika rangra emelte és felszentelte az épületet.
Bár a templom elérte végleges magasságát, a teljes épületegyüttes befejezése a becslések szerint még mintegy tíz évet vesz igénybe. A hátralévő munkálatok fókuszában a déli tájolású, monumentális Dicsőség homlokzat (Fachada de la Gloria) felépítése áll. A homlokzat részletterveinek elkészítésére egy pályázat keretében három művészt – Miquel Barcelót, Cristina Iglesiast és Javier Marínt – kértek fel az illetékesek.
A Sagrada Família ma Barcelona legfőbb turisztikai látványossága: évente mintegy 5 millió látogatót fogad, ami hozzávetőleg 150 millió eurós (közel 60 milliárd forintos) bevételt generál. Ennek az összegnek nagyjából a felét fordítják a folyamatban lévő építkezés finanszírozására, fenntartva a hagyományt, miszerint az épületet kizárólag magánadományokból és a látogatók hozzájárulásaiból építik.
A Sagrada Família építése 1882-ben kezdődött Francisco de Paula del Villar tervei alapján, ám Antoni Gaudí 1883-ban átvette a projektet, és élete hátralévő részét, mintegy 43 évet teljes egészében a templom tervezésének és építésének szentelte. Gaudí eredeti koncepciója 18 tornyot foglalt magába: tizenkettőt az apostoloknak, négyet az evangélistáknak, egyet Szűz Máriának, és a legmagasabbat, a most befejezett 172,5 méteres tornyot Jézus Krisztusnak dedikálva.
Az építkezés történetének legkritikusabb pontja a spanyol polgárháború (1936–1939) idején jött el. 1936-ban anarchista milíciák betörtek az építkezés területére, és felgyújtották Gaudí műhelyét, elpusztítva az eredeti tervrajzok, vázlatok és a méretarányos gipszmodellek jelentős részét. (A megosztó épület radikális ellenzői közé tartozott George Orwell brit író is, aki a világ egyik legrútabb épületének nevezte a bazilikát, és sajnálatát fejezte ki, hogy az anarchisták nem robbantották fel azt).
A tervrajzok megsemmisülése miatt a bazilika befejezése évtizedekig kilátástalannak tűnt. A rekonstrukciót és a munka folytatását végül Gaudí egyedi, szigorú geometriai rendszere tette lehetővé. Az 1970-es évek végén egy új-zélandi építész, Mark Burry a repülőgép- és rakétatervezésben használt korai szoftvereket (CAD) adaptálta a fennmaradt töredékek elemzésére. Burry rámutatott, hogy Gaudí olyan precíz, szabályozott geometriai formákkal (hiperboloidok, paraboloidok, helikoidok) dolgozott, amelyek matematikai alapon dekódolhatók voltak. Ha az utókor építészei bármilyen mértékben eltértek volna Gaudí eredeti geometriai arányaitól, az épület statikailag összeomlott volna.
Ez is érdekelhet
Bár a templom formavilága egyértelműen Gaudí vízióját tükrözi, a több mint egy évszázad alatt az épületen dolgozó művészek saját stílusjegyeiket is hátrahagyták. Ezek közül a leginkább vitatott Josep Maria Subirachs szobrászművész szögletes, expresszionista stílusú Szenvedéstörténet homlokzata, amelyet a köznyelv futurisztikus megjelenése miatt gyakran a popkultúrából ismert "Darth Vader-homlokzatként" emleget.
Az elmúlt tizenöt évben felgyorsult belsőépítészeti munkálatoknak köszönhetően a bazilika belső tere is elnyerte végleges formáját, ahol a fák ágait idéző tartóoszlopok és a geometrikus térkialakítás az ólomüveg ablakokon beáramló fénnyel kiegészülve Gaudí eredeti szakrális "fény-oázis" koncepcióját valósítják meg.