Egykor Kolbászgyár is működött a Városligetben a látogatók kiszolgálására
2019. július 31. 13:45
Az új városligeti pavilonokról közreadott hírekben olvashattuk, hogy lesz közöttük egy street food egység is. A street food (utcai ennivaló) elnevezést világszerte használják az olyan ételek elnevezésére, amelyeket kézből falhatunk be menet közben az utcán, vagy ha időnk engedi, kényelmesen sétálva egy parkban. A piaci és utcai árusoknál kapható falatok az ókortól napjainkig minden kultúrában népszerűek voltak. A street food legújabb hulláma a fővárost is elérte, gombamód szaporodnak a Duna mindkét oldalán a gyorsételeket kínáló helyek. A magyar ember klasszikus utcai ételei közé tartozik a perec, a lángos, a kolbász, a főtt kukorica, a sült gesztenye, az édességek közül a fagylalt, a vattacukor, a kürtőskalács. A Városliget múltjába visszatekintve is gazdag hagyományát találjuk a kézből fogyasztható ételeknek.
Korábban
Sokféle forrás tanúskodik arról, hogy a ligeti árusok már a 19. század elejétől kínálták olcsó, séta közben vagy padon üldögélve megehető portékájukat. Képeken az 1860-as évek végétől bukkan fel a téma nyomtatott sajtóban. Az egyik legelső ligeti street food ábrázolás egy karikatura a Borsszem Jankó című szatírikus hetilap 1869 augusztusi számában. A városligeti színkör népes közönsége egyszerre hallhatja az éhező, szomjazó rab drámai monológját a színpadról és a vízárus és a kolbászárus vevőcsalogató kiabálását odakintről, miközben a fasorban elegáns dámák és keménykalapos urak korzóznak. A humorral teli újságrajz hitelesen adja vissza a kiegyezést követő évek városligeti hangulatát.
A kifli és a perec a kezdetektől népszerű ligeti street food étel volt. Az 1866-ban megnyitott Állatkert törzsvendégének számított a neves politikus, Deák Ferenc, aki legszívesebben a medvebarlangnál időzött. Nap mint nap megetette helyben vásárolt pereccel kedvencét, Kristófot, az Állatkert medvéjét. A Bolond Istók című szatirikus lap, halála után három évvel, városligeti környezetben idézte fel a népszerű politikus alakját.
A nagy ünnepek idején – Húsvétkor, május első napján, Szent Istvánkor – több tízezer ember látogatott ki a Ligetbe, de gyakran szerveztek egyéb nevezetes alkalmakra is ligeti népünnepélyeket a 19. század utolsó harmadában. Ilyenkor a lacikonyha játszotta a főszerepet a vendéglátásban. Ezek a szabad ég alatt vagy sátorban működő alkalmi főzőhelyek a tömegek étkezőhelyei voltak: nyárson sütötték a húst, csapra vertek egy-két söröshordót, a lacikonyhában vásárolt ételt-italt pedig mindenki ott és úgy fogyasztotta el, ahol tudta.
Már az elsőként bemutatott, 1869-es újságrajzon is feltűnt az egyik legnépszerűbb, olcsó, kiadós, séta közben is fogyasztható korabeli streetfood étel, a kolbász. Többen a vurstli nevének eredetét is kapcsolatba hozzák a német würst (kolbász) szóval. Az 1896-ban megnyitott Ős–Budavára tulajdonosai az ételek terén is nagyban gondolkodtak. A szórakozónegyedben egy Kolbászgyár működött, ahol persze jófajta pilseni sört is kínáltak a finom falatok mellé.
Volt olyan időszak is a 19. században, amikor – a vízárusok kivételével – szigorú szabályrendelettel tiltották a Városligetben a mozgó árusok tevékenységét. A huszadik századba átlépve, némileg enyhültek a korábbi, szigorú szabályok, de a mozgóárusítás soha nem vált jellemzővé. A street food kínálat legfontosabb lelőhelyeivé a bódék és pavilonok váltak.
Az 1925-től évente megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár új fejezetet nyitott a kézből fogyasztható ételek városligeti történetében. A több órás vásári séta során megéheztek, megszomjaztak az emberek. A látogatók tömegét kellett gyorsan és olcsón étellel-itallal kiszolgálni. Ezért az élelmiszeripari kiállítók, egy valódi vásárhoz illően, árusították is kiállított termékeiket. Sokféle új street food étel és ital került az évek során a pultokra és vált a BNV-k révén népszerűvé. Az 1960-as évektől pedig a szocialista streetfood is megjelent a városligeti vásárok kínálatában.
Az alkalmi, gyakran illegális mozgóárusok és hozzátartoztak a régi Városliget képéhez. Hevenyészett pultokon vagy épp a földön kínálták árujukat, melyen igyekeztek minél gyorsabban túladni, hogy azután nyom nélkül eltűnhessenek a hatósági emberek szeme elől. Különösen vonzó hívószó volt a „házi készítésű” étel. A nagyvárosi ember szívesen megkóstolta, ha látszott, hogy friss és vidékről érkezett.
Az éhséget egyik sem csillapítja, ám létezik két olyan, utcán is fogyasztható élelmiszerfajta, ami nem maradhat ki a városligeti street fodd sztoriból. Az egyik a fagylalt, a másik a kávé. Mindkét termék népszerűsége több mint egy évszázada töretlen. Szinte elképzelhetetlen nélkülük egy nyári délutáni, ligeti látogatás. Történelmi körképünk zárásaként idézzük fel két nosztalgikus képpel az utcai fogyasztás eme két állócsillagát.
A Városliget egyelőre nem szerepel a főváros sokszínű street food kínálatának egyre gazdagodó térképén. Az új pavilonok feléleszthetik az utcai étkezés itteni évszázados hagyományát, mely remekül illeszkedik a ligeti környezet hangulatához.
Lovas Dániel teljes cikke, valamint a képek forrásai itt találhatók.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére 20:20
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán 18:05
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király 16:05
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában 15:05
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély 10:35
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat 09:50
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke 09:05
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás tegnap
