Egykor évi tízezer elefántot öltek le azért, hogy Angliában biliárdgolyók készülhessenek
2019. október 10. 13:06 Múlt-kor
Aligha létezett még egy olyan játék az emberiség történetében, amelynek művelése annyi állat elpusztításával járt volna, mint a biliárd. Még a 19. században is előfordult, hogy csak Anglia biliárdgolyó-szükségletének kielégítésére több mint tízezer elefántot öltek meg évente. A helyzet azonban a század második felétől egy amerikai kovács fia, John Wesley Hyatt új találmányának köszönhetően kezdett megváltozni.
Korábban
A biliárdgolyók kezdetben – az asztalokhoz hasonlóan – fából készültek, a 17. század végétől kezdve pedig fokozatosan az elefántcsontgolyók vették át a szerepüket. Annak ellenére, hogy a golyók súlya és tömörsége nem volt egyforma, a 19. századra az elefántcsontból készült játékszerek széles körben népszerűvé váltak.
Ezen a téren az 1860-as években, egy pályázatnak köszönhetően következett be a fordulat. A Phelan and Collander biliárdvállalat ugyanis tízezer dollárt ajánlott fel annak, aki kifejleszt egy, a drága elefántcsontot helyettesítő alapanyagot. John Wesley Hyatt úgy érezte, itt a nagy lehetőség. A fiatal feltaláló nappal munkahelyén, egy nyomdában, éjszaka és hétvégenként pedig a találmányán dolgozott. Kutatásai eredményeként 1865. október 10-én szabadalmazatta a biliárdgolyót, amelyből ekkor azonban még hiányzott az elefántcsont játékszerek tömörsége.
Hyatt az évtized végére kifejlesztette a cellulózt, amely – a biliárdgolyók alapanyagaként felhasználva – már a korábbinál jóval tartósabb játékszerek kifejlesztését tette lehetővé. Ezek a golyóbisok stabil súlypontjuknak köszönhetően már jóval könnyedebben siklottak az asztalon. Még ezután is évtizedekbe telt azonban, amíg a korábbi elefántcsontgolyók helyett az elit játékosok is áttértek az új alapanyagokból készült golyókra.
Hyattnek összesen 236 szabadalmát hagyták jóvá – az utolsót 1919-ben. Néhány hónappal később, 1920. május 10-én szívproblémák következtében halt meg. 1973-ban az amerikai biliárdkongresszus beválasztotta a játék halhatatlanjainak csarnokába.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Adenauer betiltotta Bartók egyik legismertebb darabjának előadásait 15:05
- Nemcsak Munkács védője, de gondoskodó anya is volt Zrínyi Ilona 14:20
- Ötszáznál is több Zsolnay-remekművet csodálhatunk meg a Városliget melletti gyönyörű villában 13:21
- A világpolitika ellenszelében alapította meg egyetemét Pázmány Péter 09:50
- Egy alezredes megfontoltsága akadályozta meg a nukleáris világvégét 08:20
- Pellengérre állította a náci propaganda a háború borzalmait leíró Erich Maria Remarque-ot tegnap
- Emberrablások is tarkították a német tudósokért folyó hajszát a II. világháború végén tegnap
- Beteljesült a Led Zeppelin dobosának gyerekkorában adott jóslat tegnap