Egy Dalí-grafika is kalapács alá kerül a BÁV-nál március 22-én
2023. március 10. 13:22 MTI
Több mint száz művész alkotásaira, köztük Salvador Dalí Akt fátyollal című szürrealista művére is lehet licitálni a BÁV 17. Grafikai aukcióján március 22-én Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban.
![Salvador Dalí](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62564.jpg?lavid=433957)
Salvador Dalí 1936-ban
Korábban
Salvador Dalí Akt fátyollal című litográfiájából mindössze 300 példány készült, az árverésen a 214. sorszámú, a művész aláírásával ellátott darabot kínálják majd az érdeklődőknek, a mű kikiáltási ára 950 ezer forint - tájékoztatta a BÁV az MTI-t csütörtökön.
A tételek közül a legmagasabb árról indul majd a licitálás Nádler István grafikai mappájáért, amely 1, 8 millió forinttól kelhet el, míg Vera Molnár Anyám levelei című, 6 darabos kollekciója 680 ezer forinttól cserélhet gazdát.
A magyar származású francia művész sorozatának ihletője idős édesanyjának a megromlott írásképe volt – írták a tájékoztatóban.
A rézkarcok között megtalálhatók Mauer Dóra Pompeji-sorozatának Vevőre várva című képe, valamint Kondor Béla Velencei Sláger Biennálé című 1969-es grafikája.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Utóbbi kikiáltási ára 180 ezer forint, míg Victor Vasarely színes és látványos Birkózók (Catch, 1988) című szitanyomata 280 ezer forinttól cserélhet gazdát.
A tételek között szerepel Keserü Ilona Több oldalról nézhető című szitanyomata, amely a kisszériás művészpéldányok közül való - olvasható a tájékoztatóban.
Licitálni lehet Czóbel Béla, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly, Perlrott Csaba Vilmos, Vaszary János, Rékassy Csaba egy-egy művére és Szász Endre több grafikájára is.
A tételek közül ismert regények ihlették Gross Arnold Lovasok és Kondor Béla Öreg halász és a tenger című művét, míg Joseph Kádár, Gyarmathy Tihamér és Victor Vasarely Bartók Béla zeneszerzőnknek állítanak emléket. A szerelem témája többek között Molnár C. Pál Csók című akvarelljén jelenik meg.
Szemethy lmre kollekciója Olaszországba és Franciaországba kalauzolja a nézőit, a Magyarországot bemutató művek közül Vadász Endre Balaton, Bernáth Aurél Badacsony és Szentiványi Lajos Budapest című grafikájára hívja fel a figyelmet az aukciósház.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)