Egy avar korban élt 10 éves kislány koponyájára bukkantak Debrecen mellett
2016. augusztus 24. 14:06 MTI, Múlt-kor
Ritka és különlegesen értékes leletre, egy avar korban élt 10-12 éves kislány koponyájára bukkantak a múlt héten a debreceni Déri Múzeum régészei az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti nyomvonalának megelőző feltárásán - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a múzeum igazgatója.
Korábban
Angi János elmondta, hogy augusztus elejétől 13 régész vezetésével 13 csapat végzi az építkezést megelőző régészeti feltáró munkát, ők bukkantak rá múlt pénteken egy 7. században élt kislány koponyájára.
A kislányt homlokán aranypánttal temették el. A most feltárt aranytárgy Hajdú-Bihar megyében egyedülálló, de az egész Kárpát-medencében is különleges, ugyanis ehhez hasonló lelet csupán öt lelőhelyről került elő korábban.
Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese elmondta, hogy a koponyán hétfőn a debreceni Kenézy Kórházban 3D-s röntgenvizsgálatot végeztek. A szakemberek a fogazat alapján állapították meg, hogy a koponya egy 10-12 éves gyermeké lehetett. A restaurálást követően a közönség számára hamarosan látható lesz a páratlan aranypárta - fűzte hozzá a régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap