Dreyfus, az Ördög sziget foglya
2025. január 3. 18:06 Múlt-kor
Dreyfus kapitányt katonák csoportja fogta közre, majd bilincsbe verték, megfosztották katonai rangjától és börtönbe zárták. A bűne rendkívül súlyos volt, árulással vádolták. Szerencséjére hozzátartozói végig kitartottak mellette és végül az igazi tettes létére is fény derült, viszont közben számos rágalom és alaptalan feltételezés érte.

Dreyfus sorsára várva az Ördög-szigeten
Korábban
Ezt a botrányos procedúra később Dreyfus-ügyként híresült el, és kettészakította a 19. századi francia közvéleményt. Már a kezdete is rendkívül teátrálisak volt, a seregszemle alkalmával a ragyogó díszegyenruhába öltözött őrmester hirtelen Dreyfus elé lépett és letépte róla az eddigi harcokban szerzett kitüntetéseit. Szablyáját pedig a combján kettétörte. A megszégyenítés java csak ezután következett, a férfit kiterelték a seregszemle megtekintésére érkező tömeg elé és változatos szidalmakkal bombázták, árulónak, német spionnak, szukafattyának kiáltották ki.
Dreyfus az „áruló”
Ezek az egy órán belül lezajlott események valóságos sokként hatottak Dreyfusra, aki asszimilált zsidóként imádta Franciaországot és magát a katona életet is.
A németektől való félelem érthető volt a korszakban, hiszen a 19. század második felében elképesztő megaláztatások érték a franciákat a csatatereken. A porosz–francia háború ezt azzal tetézte, hogy a Német Császárságot a versailles-i palota ikonikus tükörtermében kiállították ki, ami hatalmas csapás volt a franciák nemzeti tekintélyére.
Az ártatlan férfi megszégyenítése

Cseppet sem meglepő, hogy a gallok az ismét fellángoló háborútól megszállottan tartva mindenhol belső ellenséget kerestek. Balszerencséjére ilyen tisztogatási hullámnak esett áldozatául Dreyfus is, aki az elmúlt években sikeres tűzértiszti karriert futott be, így a vádak jogosan dühítették fel. Karakán személyiségéhez hűen a kezdetektől fogva minden alkalmat megragadva hangoztatta ártatlanságát.
A korszakban Franciaországban ismét fellángolt az antiszemitizmus. A legismertebb francia hírlapok olyan karikatúrákat jelentettek meg a zsidókról, melyekben rosszindulatú, világuralomra törekvő népként ábrázolták őket, akik még a keresztény gyermekáldozattól sem riadtak vissza. Nagy valószínűséggel ezért került a célkeresztbe Dreyfus is, akit a zárt ajtók mögött lezajlott tárgyalás bűnösnek kiáltott ki és életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, a francia vezérkar nagy bánatára, akik a kivégzést tartották volna helyénvalónak.
Irány Dél-Amerika!
A volt katonára hányattatott sors várt, hiszen a legkegyetlenebb foglyokat Francia Guyanára szállították, ami a korszakban börtönkolóniaként funkcionált és lényegében felért a halálos ítélettel. A fogolytársak és az elvetemült őrök által elkövetett bántalmazások mindennaposak voltak, a moszkitók által terjesztett trópusi betegségektől pedig senki sem menekülhetett. Dreyfust szerencséjére végül nem ide, hanem a közeli Ördög-szigetre szállították, ahol csak ő és a szabadulását megakadályozó őrök tartózkodtak, így teljesen elvágták őt a külvilágtól.
Harc Dreyfus kiszabadításáért
Dreyfus ártatlanságában családja természetesen soha nem kételkedett, különösen pártfogolta idősebb testvére. Érvelése alapján öccsét lényegében bizonyítékok hiányában deportálták. A bemutatott levélen az írásszakértők nem tudták alátámasztani, hogy a dokumentumot tényleg Dreyfus írta, viszont a másik rejtelmes múltú férfi, a magát Esterházy grófnak kiadó Ferdinand Walsin kézírására nagyon hasonlított.
Dreyfus saját igazát védve a hadbíróság előtt
A gyanús múltú férfi folyamatosan pénzügyi gondokkal küszködött, így volt motivációja a németekkel való kollaborációra. A Dreyfus család örömére ügyüket az igazságra kíváncsi Picquart alezredes felkarolta, aki befolyásos politikus barátai révén kellő publicitást tudott szerezni a jogtalanul elítélt katona ártatlanságért folyó küzdelemhez. Idővel olyan jelentős személyek is csatlakoztak az ügyhöz, mint az ünnepelt író Émile Zola vagy Pierre Waldeck-Rousseau. Törekvésüket pedig 1899 nyarán siker koronázta.
Alfred Dreyfusnak természetesen fogalma sem volt róla, hogy ártatlansága védelmében mekkora erőfeszítések folynak így meglepte a rehabilitáció híre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap
- Teljesen irreális vádak alapján üldözték el Dohnányi Ernőt tegnap
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne 2025.02.08.