2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

V. László hazug szava volt az első lépés Hunyadi László kivégzése felé

2023. március 16. 09:05 MTI

„Ti kedves, hű magyarjaim, ismerve tiszta szívetek, önkéntelen hibátokért szívemből megbocsátok én!” – hangzik el V. László király szájából Cillei halála után a Hunyadi-párt megnyugtatására szánt mondat Erkel Ferenc operájában. Ám esküjét a király nem sokáig tartotta be. 566 éve, 1457. március 16-án háromszor sújtott le a bakó Budán, a Szent György téren felállított vérpadon. A kivégzésre ítélt áldozat a harmadik csapás után még élt és felegyenesedve kegyelemért kiáltott. A bakó azonban negyedik ütésével befejezte munkáját, véget vetve Hunyadi László, a törökverő Hunyadi János fia, Mátyás király bátyja életének.

Hunyadi László

Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia 1431-ban született ismeretlen helyen. Erdélyben nőtt fel, nevelője, a művelt Vitéz János váradi érsek ismertette meg a humanista eszmékkel, katonai ismereteit pedig apja hadjárataiban sajátította el.

Amikor az 1448-as, vereséggel végződött rigómezei ütközet után Brankovics György szerb despota elfogatta a menekülő Hunyadit, apja helyett ő ment túsznak a fejedelem udvarába.

1450 táján szabadult, 1452-ben pozsonyi ispán, 1453-ban pedig horvát-szlavón bán lett, és még ugyanebben az évben V. László király a csehek elleni felvidéki hadjárat főkapitányának nevezte ki.

Amikor Hunyadi János 1456. augusztus 11-én, nem sokkal a nándorfehérvári diadalt követően meghalt, László természetesnek tartotta, hogy ő lépjen apja örökébe, és megkapja annak birtokait, valamint tisztségeit.

Számításait azonban keresztülhúzta legnagyobb vetélytársa, az ifjú és gyönge királyt befolyása alatt tartó Cillei Ulrik. Az 1456 októberi futaki országgyűlésen V. László Cilleit tette meg országos főkapitánynak, és neki adta a Hunyadiak kezében lévő királyi várakat és jövedelmeket is.

A tanácskozáson kisebb hadsereggel megjelenő Hunyadi László csak azzal a feltétellel egyezett bele a döntésbe, hogy ne kelljen a jövedelmekkel elszámolnia, és garantálják számára a Hunyadi család birtokait.

A várak átadása Nándorfehérvárral kezdődött, ahová csak a királyt és a főurakat engedték be. Katonáiknak a falak alatt kellett tábort verniük, Hunyadi ugyanis attól tartott, hogy Cillei az alkalmat felhasználva le akar vele számolni.

1456. november 9-én a két főúr vitája során Cillei kardot rántott, de végül őt gyilkolták meg. A Hunyadi hatalmába került király látszólag megbocsátotta nagybátyja és bizalmasa halálát, sőt Hunyadit főkapitánnyá és főtárnokmesterré nevezte ki.

November 23-án pecsétes levélben fogadta meg, majd kezét a Bibliára téve meg is esküdött Szilágyi Erzsébetnek, hogy fiait nem éri bántódás, őket testvérének, anyjukat anyjának fogadta.

A gyenge és állhatatlan V. László Budára visszatérve ismét a bosszúszomjas Cillei-párt befolyása alá került, akik elhitették vele, hogy Hunyadi egyenesen a koronára vágyik, és merényletre készül ellene.

A megrettent király a főurakat törökellenes hadjárat címén Budára kérette, és 1457. március 14-én a Hunyadi fiakat és azok híveit elfogatta. A huszonnégy éves Hunyadi Lászlót a Garai nádor vezette alkalmi ítélőszék még aznap, a formaságokat mellőzve hűtlenség, árulás és felségsértés miatt halálra ítélte.

Az ítéletet két nappal később, 1457. március 16-án este hajtották végre a Szent György téren. A legenda szerint a hóhér szánalomból sorra elhibázta az ütéseket, úgyhogy Hunyadi László a harmadik csapás után is élt, sőt felemelkedett.

A szokásjog alapján ilyen esetben kegyelem járt volna, a bakó azonban parancsra negyedszer is lesújtott, és ezúttal már nem hibázott.

Mátyás később, immár királyként testvére holttestét Gyulafehérvárott apjuk mellé temettette. Hunyadi László tragikus sorsa a következő évszázadokban több magyar művészt is megihletett.

Talán a leghíresebbek Erkel Ferenc operája, amelyet 1844-ben mutattak be, Madarász Viktor Hunyadi László a ravatalon címmel, Benczúr Gyula pedig Hunyadi László búcsúja címmel festett képet, Petőfi Sándor A király esküje címmel írt róla balladát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár